Tizenkét napirendi pontot tárgyalt a városvezetés novemberben
Bár az adórendelet módosítása volt a berhidai városvezetés novemberi tanácskozásának egyik sarkalatos pontja, ezen kívül még több mint tíz ügyben, többek között ingatlanok értékesítéséről is döntést hoztak a képviselők.
Elfogadták az átruházott szociális jogkörökről szóló, az adatokat szeptember 30-ig összefoglaló beszámolót. Mint elhangzott, a szociális támogatások közel 80 százalékát az önkormányzat saját költségvetéséből finanszírozza, de a kérelmek elbírálása a törvénynek megfelelően történik. Ahogyan korábban, ezen a télen is van lehetőség arra, hogy a rászorulók évente egyszer fűtési támogatást kérjenek, és amennyiben az anyagi helyzetük indokolja, az arra jogosultak öt mázsa fabrikettet kapnak, amit a TESZ dolgozói házhoz szállítanak. A beszámolóból kitűnik, hogy eddig nagyon kevesen nyújtottak be gyógyszertámogatási kérelmet. Azok élhetnek ezzel a lehetőséggel, akik betegségük okán közgyógyellátást igényeltek a kormányhivatalnál, de elutasították a kérelmüket, és amennyiben megfelelnek a jogszabályi feltételeknek, az önkormányzat támogatná a gyógyszerköltségeiket, ha benyújtják erre az igényüket.

A novemberi ülésen tárgyaltak a képviselők a Szegfű utca 8. szám alatti, úgynevezett légópincék értékesítéséről is. Az eladásra szánt pincék értékesítésére már korábban született határozat, és első körben a társasházak lakóinak ajánlották fel megvételre. Az ötből négy pincére volt is jelentkező, így folyamatban van a szerződések megkötése. Most arról döntöttek, hogy azt az egy pincét, amire nem volt jelentkező, nyilvánosan meghirdetik eladásra. A plénum ugyancsak támogatta a Mikó Kft. feletti ingatlan eladását is, így amennyiben az állam lemond az elővásárlási jogáról, megköthetik a szerződést a vételi ajánlattal jelentkező vevővel. Ingatlannal volt kapcsolatos az a döntés is, hogy az Ősi úton lévő önkormányzati ingatlanrészt ugyancsak értékesítik.

A továbbiakban a plénum elvi hozzájárulását adta egy, külterületen megvalósítandó szélerőmű telepítéséhez, valamint támogatta, hogy a Bad-Boys futballcsapat a jövőben Berhidai Bad Boys nevet viselje, és megszavazta, hogy a közvilágítási berendezések és aktív elemek üzemeltetésére és karbantartására kiírt pályázat eredményeként, a nyertes pályázót megbízzák a feladat ellátásával. Mint kiderült, a korábban megbízott vállalkozó a káresemények elhárítását nem mindig teljesítette az elvárásoknak megfelelően.
A képviselő-testület december 17-én, 16 órai kezdettel tartja meg ez évi utolsó tanácskozását. Előtte, december 10-én együttes ülést tart a Gazdasági és a Humán Ügyek Bizottsága.
