/

„A hit nem azt jelenti, hogy mindent látunk, hanem azt, hogy bízunk abban, amit még nem látunk.”

7 perc olvasás

Meggyújtották a hit gyertyáját a városi adventi koszorún

Az egyesület hatodik alkalommal állította fel a látványos Betlehemet, ami a Megváltó világba érkezését szimbolizálja, és reménységet ad a földi halandóknak, hogy az életünk korántsem hiábavaló. És, hogy mit jelent advent első gyertyája? Azt, hogy higgyünk önmagunkban, bízzunk a bennünket körülvevő emberekben, mert minden apró lépésünk számít és fontos. Az adventi koszorú első gyertyája a hit lángját táplálja. A hit pedig nem a látható, hanem a láthatatlan dolgokról való meggyőződés. Gyakran elhangzik: hiszem, ha látom! Amit látunk, már nem kell hinnünk, mert a szemünk előtt van, ha tetszik nekünk, ha nem! „A hit azonban nem azt jelenti, hogy mindent látunk, hanem azt, hogy bízunk abban, amit nem látunk!” Ez az első advent gyertya valódi üzenete.

A Kapu a Holnapra Egyesület minden évben sokat dolgozik azért, hogy az első adventi gyertyagyújtás pillanatát meghitté, emlékezetessé tegye városunk lakossága számára. Ezért választották a Kistemplom ikonikus helyszínét, és fontosnak tartják a közösséghez tartozás élményének megélését, amit az együtt töltött ünneplések erősítenek és meghitté varázsolnak.
– Az adventtel legszentebb, legszentebb ünnepünkre készülünk fel – emelte ki az idei rendezvény résztvevőit köszöntve, Varga Károlyné, Ami, az egyesület elnöke. — Az egyházi szokások, hagyományok szép keretbe helyezik a karácsonyt megelőző napokat. Azonban a különböző közösségek által gyakorolt szokások tartják meg a hitelesség valódi erejét, de mindezen hagyományok a fiatalabb generációk bevonása nélkül nem maradnának fenn. Évről évre ezzel a céllal kérjük fel valamely berhidai oktatási és nevelési intézmény tanulóit a fellépésre, közös ünneplésre — mondta az elnök asszony.

Idén – ahogy már nem először a helyi óvodások, ezúttal a Süni Napköziotthonos Óvoda Napocska csoportja ajándékozta meg meghitt, szívhez szóló műsorral a közönséget. Az adventi koszorú első, a hitet jelképező gyertyáját Simon László atya áldotta meg, és lobbantotta lángra.
Az apróságok kedves, lélekemelő műsorát követően, forró csoki és tea, valamint a felnőtteknek szánt, egy-egy pohárka forralt bor, és a helyi ismerősökkel, barátokkal való találkozás öröme is átmelegítette a hidegbe forduló estét. Közben a Süni óvodának köszönhetően, karácsonyi kézműves vásári forgatag is várta a rendezvény népes közönségét.

A decemberi rendezvények folytatódnak, hiszen az egész adventi ünnepkörben, a Berhidai Művelődési Ház és Könyvtárral összefogva szeretettel várnak mindenkit a közös adventi gyertyagyújtásokra, amelyek lehetőséget adnak a találkozásra és a várakozás közös megélésére városunkabn, a legnagyobb helyi értékünk, a Szent Kereszt templom terén! December 21-én pedig, a Karácsonyi Csillag autós fényfelvonulás után a Lakath Parkban találkozhatnak majd a berhidai ünnepelők.

Mint a szervezőktől megtudtuk, ahogyan az első adventi ünnepség, a csodaszép koszorú is közös összefogással valósult meg.  Volt, aki egy egész fenyőt adományozott hozzá, mások fenyőágakat adtak. A díszeket a Berhidai Ica Virágbolt ajánlott fel. A koszorú új lámpásai a P-MAX Technológia Kft. és Dick Ferenc elnökségi tagnak köszönhetők. Az óriáskoszorú és a Betlehem pedig sok ügyes és szorgos kéz eredménye.

Kövess: