Az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire emlékeztünk
„De ők akkor, és később hősök voltak, s azok maradnak. Nem nyavalyogtak, nem kerestek kifogásokat, gondolkodás nélkül, kételyek nélkül küzdöttek egy óriással szemben egy jobb, egy élhetőbb, egy szabadabb hazáért. Hittek egy szebb jövőben, életüket adták azért, hogy az utánuk érkezőknek ne kelljen félni egy bőrkabát, vagy egy fekete autó láttán. Előttük hajtsunk ma fejet!” – emelte ki emlékbeszédében Kálmán-Nagy Zsanett intézményvezető a berhidai ünnepségen, amelyen idén a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola tanulói idézték fel zenés irodalmi műsorral az 1956-os forradalom és szabadságharc megrázó eseményeit.
A diákok magával ragadó emlékműsora előtt Kálmán-Nagy Zsanett, a II. Rákóczi Ferenc NNNY Általános Iskola igazgatója, történelem tanára osztotta meg gondolatait az 1956-os forradalom és szabadságharc, és annak leverése utáni eseményeiről. Felvázolta a II. világháború utáni történteket, amelyek nem a szabadságot hozták el, hanem a szovjet igát, és a kommunista megtorlást. Kifejtette: „A ’17-es forradalom óta tudjuk, a kommunizmusnak nincs szüksége a nemzetekre, s holnapra nemzetközivé lesz a világ. Egyetlenegy határra van csak szükségük arra, ami elválaszt minket egy fejlett, egy szebb, egy szabadabb világtól, de csakis kizárólag a mi érdekünkben, megvédtek minket a rothadó és bűnös kapitalizmustól. Milyen szép is tud lenni a tudatlanság! Mégsem a mennyország volt ez, hanem maga a pokol!”
S hiába kezdtek fellélegezni Sztálin halála után, 1953-ban valami elkezdődött, és nem akartuk a fejünket a burokba dugni. Nagy Imre megmutatta, hogy a – bár a kommunizmuson belül, de lehet egy kicsit másképp! Ezért ez a nép 1956 októberében azt mondta: elég volt! A mintát 1848 szolgáltatta. Petőfiék mintájára az ország egyetemein sorra készültek el a 12 pontba foglalt követelések. Nagy Imrét a kormány élére, váltsák le és büntessék meg a bűnösöket, független bíróság, szovjet csapatok kivonása, nemzeti jellegű Kossuth-címer. a gazdasági rendszer átszervezése, általános választások és többpártrendszer. A lelkesedés egyre nőtt, ezt már nem lehetett megállítani! Az embereket magával ragadta a forradalom. Este a Parlament előtt már 200 ezren voltak – idézte fel a történteket az intézményvezető.
Az intézményvezető a helyi eseményekre is kitért: A forradalom elért Berhidára is. A gyártelepi rész azonban speciális helyzetben volt, hiszen a raktárban 150 tonna lőport őriztek. A forradalom előtt már jelentős fegyvereserőt küldtek ide a megőrzésére. Októberben aztán a pesti események hatására, a falu és a gyári munkások is csatlakoztak az eseményekhez, itt is forradalmi tanács alakult. amelynek egyik tagja azt mondta: „Kommunista vagyok, de magyar is, és most egy az ellenség. Megtaposták a pártkönyveket, elégették a Kádár-lapokat. A szovjet megszállás után aztán Berhidán is jött a megtorlás: lefokozások, a főbűnösöknek börtön, az MSZMP-be való belépés megtagadása. 1959-ig országszerte mintegy 400 embert végeztek ki, több mint 25 ezer személyt bebörtönöztek, 16-18 ezren tűntek el, a börtönökben brutálisan sokakat vallattak, kínoztak, köztük számos kiskorút és nőt is. A nőket gyakran alkalmatlanná tették a gyermekszülésre, hajukat megtépázták.
Ennyi történt csupán, néhánynapnyi katarzis. Csapatnyi gyermek, fiatal lányok és fiúk, akik Fekete István író szavaival „nekimentek felborítani a hegyet, megfordítani a történelmet” –mondta, majd a gondolatmenetet folytatva, a Pál utcai fiúk és az ’56-os forradalom és szabadságharc hősei között vont párhuzamot.
Molnár Ferenc regénye először 1906-ban jelent meg, és egy fél évszázad múlva életre keltek az író alakjai. A Széna téren, a Rádiónál, a Csizma téren, a Corvin közben küzdöttek nagyfiúként, a maguk Ács Ferijével, Huszti Ivánnal. Gyerekek voltak, mint a regényben. Néhány napig hitték, hogy győzhetünk. Aztán — mint a grund — elveszett az ország is — és én úgy hiszem — elvesztek ők is közülünk, a nemecsekernők! De ők akkor, és később hősök voltak, s azok maradnak. Nem nyavalyogtak, nem kerestek kifogásokat, gondolkodás nélkül, kételyek nélkül küzdöttek egy óriással szemben egy jobb, egy élhetőbb, egy szabadabb hazáért. Hittek egy szebb jövőben, életüket adták azért, hogy az utánuk érkezőknek ne kelljen félni egy bőrkabát, vagy egy fekete autó láttán. Előttük hajtsunk ma fejet!
Értsük meg, hogy valamiért, és nem valami és valaki ellen harcoltak! S, hogy ne legyen felesleges az áldozat, próbáljuk meg magunkban megélni ott mélyen azt a mozgatórugót, ami őket mindvégig követte. Azt az egyszerű és tagadhatatlan tényt, hogy magyarok vagyunk. S ebben a pici országban kell egy olyan világot teremtenünk, ahonnan nem kell majd menekülni. Ahol lehet szabadon lélegezni, gondolkozni, szabadon szeretni, és emberhez méltón élni – mindhalálig! Ha néha nehéz is hinni ebben a szebb jövőben, mi felnőttek nem adhatjuk fel a reményt, nem csak azért, mert akkor ’56 áldozata értelmét vesztené, hanem elsősorban a saját gyerekeinkért. Hinnünk kell értük, egy élhetőbb, egy fentarthatóbb, egy boldogabb világ eljövetelében. Hinni abban, hogy ezt majd szebbé és jobbá tudják tenni. Egyszerűen hinni bennük – hűzta alá az intézményvezető, majd Dés László: Legyen úgy című dalából idézett sorokkal zárta emlékbeszédét.
„Csak egy percig tart a sötét, csak egy árnyék lépett közénk, de mögötte már látjuk a fényt. Lesz talán igazán még egy fényes könnyű élet. Úgy lesz bizony fogadom, ahogy annyiszor reméltem. Lesz őszre tél, szenvedély, és a rosszat elfelejtjük, és tavasz-nyár megtalál, minden reggel újra kezdjük.”
A Városháza dísztermében megtartott ünnepi megemlékezés folytatásában a II. Rákóczi Ferenc NNNY Általános Iskola tanulói magával ragadó zenés irodalmi műsorral idézték fel a 69 évvel ezelőtti megrázó, ugyanakkor hősies és lélekemelő eseményeit. A megemlékezés a berhidai Hősök terén koszorúzással zárult. Az ’56-os emlékműnél elsőként a városvezetés nevében Pergő Margit polgármester és Nyírő István alpolgármester hajtott fejet az ’56-os forradalom és szabadságharc hősei előtt, majd településünk intézményei, civil szervezetei és közösségei helyezték el koszorúikat az emlékműnél.