Idézet Kusta Ferenc József „Don kanyari ének” című megrázó verséből, amit Fehér Péter könyvtárvezető olvasott fel a II. világháború doni áldozatai emlékére megtartott koszorúzási ünnepségen. Ahogyan minden esztendő leghidegebb hónapjában, idén is közösen emlékeztek a berhidaiak az 1943. január 12-ei Don kanyari tragédiára, amelyben a 2. magyar hadsereg több mint százezer katonája vesztette életét, köztük településünk szülöttjei is.
A Hősök terén megtartott, január 14-ei rendezvényen érzékelt, alig nulla fok alatti hőmérsékletért — amit mi már zimankónak éreztünk –, az orosz frontra kivezényelt 2. magyar hadtest katonái akár hálásak is lettek volna, ám nekik a mínusz 30 foknál is alacsonyabb fagyban kellett szembe szállni az ellenség haderőivel. Bár a rettenetes körülmények dacára, hősiesen küzdöttek a túlerővel szemeben, a magyar katonák legtöbbje soha nem tért haza az orosz doni frontról. Szeretett fiúgyermekek, édesapák, fivérek vesztették életüket, hősökként haltak meg a hazájukért.
„Bár már generációk választanak el bennünket az akkori eseményektől, hiába telt el több emberöltő, a Don kanyar tragédiája, a megállíthatatlan túlerővel, az éhínséggel, az orosz téllel küzdő katonák emléke megérint bennünket, és továbbra is él bennünk. A doni katasztrófa a magyar történelem eddigi legnagyobb katasztrófája volt” – emelte ki a Don-kanyar áldozatainak állított emlékműnél elmondott beszédében Dancsó Valéria, a Berhidai Művelődési Ház és Könyvtár vezetője.
Turcsányi Istvánné, Fehér Péter, Dancsó Valéria, Moharos Cintia a megemlékező műsor szervezői és közreműködői.
82 évvel ezelőtt indult el a Vörös hadsereg nagyszabású offenzívája a Don folyó mentén állomásozó Magyar Királyi 2. honvéd hadsereg ellen. A támadás elsöprő erejű volt. A magyar csapatok próbáltak ellenállni, de a rossz és gyenge felszerelés, a mínusz 30 fokot is meghaladó hőmérséklet és az utánpótlás hiánya súlyosbította a helyzetüket. A hősies ellenállást megtörték a rendkívül nehéz körülmények, és a túlerő, a visszavonulás elkerülhetetlen volt. A szovjet támadás első napjai totális káoszt eredményeztek a magyar arcvonalban, és ezzel kezdetét vette a doni katasztrófa, melynek során a 2. honvéd hadsereg szétesett, megsemmisült. A történelem mai álláspontja szerint 140 ezer magyar katona esett el, tűnt el, vagy került szovjet hadifogságba. Nemcsak katonai, hanem politikai, társadalmi tragédia is volt hazánk számára. Az életben maradt veteránok, és az elveszettek hozzátartozói évtizedeken keresztül hordozták az esemény traumáit. Ma is számtalan magyar család érintett a tragédiában, és bár időben távoli generációk tagjaira emlékezünk, őrizzük az áldozatok emlékét a mai napig – hangsúlyozta emlékbeszédében Dancsó Valéria intézményvezető.
„Évek óta készülök levelet írni neked, nagyapám. Évek óta halogatom már ezt a levelet – de mit neked az évek! Fekszel hanyagul, hetykén, huszonhárom-nyarasan, így fekszel valahol immár hatvanhat süket esztendeje, melledre szorított kezedben golyó ütötte seb lilioma. Mit neked az évek, az én eszeveszett szarvas-futásom a napok rengetegében! Felzúgnak pedig érted a nyárfák: az én tüdőm itt ez a nyárfaliget, s felzokog érted. Világnak futtatott: mi dolgod volt neked Tiszákkal, Habsburgokkal? Tudtad-e mi köti a bakanóták híres ferencjóskáját Arad városához? Tudtad? Nyárfalomb tüdővel zokog föl életem érted” – írta szépreményű Pusztai György honvédnek Szerbia földjén kelt levelét sok évvel később unokája, ki soha nem ismerhette a Don kanyarban hősi halált halt nagyapját. Az idézet Kiss Benedek: Tábori posta című írásából ered, amit Turcsányi Istvánné, a Humán Ügyek Bizottsága elnöke olvasott fel.
Az emlékünnepség zárásaként Nyírő István alpolgármester és Hegedűs Miklós önkormányzati képviselő a Don-kanyari áldozatok emlékművénél elhelyezte Berhida város koszorúját, majd a település intézményei és civil szervezetei képviselői és a hozzátartozók is az emlékezés virágaival tisztelegtek a doni katasztrófa hősi halottjainak, sebesültjeinek ezrei előtt.