Beszélgetés Fésüs Évával, a Zenével írt történelem Egyesület művészeti vezetőjével
Fél évtizeddel ezelőtt robbantak be a helyi kulturális életbe, és azonnal szívébe zárta őket a közönség. Tematikus, egész estét betöltő zenés produkciókkal lepik meg, nem csak a berhidai, hanem a környékbeli művészetkedvelőket is. Munkájukról, terveikről Fésüs Évával beszélgettünk.
-A történelmünket feldolgozó produkcióval mutatkoztatok be először, a Berhidai Napokon. Ekkor ismertek meg benneteket a helyiek.
-Öt évesek lettünk immár, azaz hivatalosan öt éve vagyunk egyesület, de előtte egy évvel már együtt volt az előadói csapat, dolgoztunk együtt. Tulajdonképpen úgy kezdődött a történetünk, hogy a Berhidai Napokra szerettünk volna olyan produkciót összehozni, ami különbözik a megszokott felállástól, ami arról szólt, hogy egyik csoport után, egy másik helyi kulturális csoport lép fel, saját műsorával. Szerettük volna, ha mindenki egy produkcióban, együtt szerepel. Minannyian egy színpadon, ugyanabban az előadásban.
-Elképzelni, tervezni egyszerű, de nem lehetett könnyű létrehozni…
-Valóban nem volt egyszerű, hiszen csaknem száz fellépővel kellett összedolgoznunk! Az István a király című rockoperát formáltuk át kissé a „saját képünkre”, azaz lehetőségeinkre. Természetesen nem az egész előadást adtuk elő, de úgy oldottuk meg, hogy gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt legyen benne szerepe. Majd a produkció után együtt maradtunk húszan, akik úgy gondolták, folytatni kellene ezt a vonalat, mert mind jól érezték magukat ebben a világban, így együtt. Csakhogy szerzői jogok miatt már az István, a király produkciót nem folytathattuk, de abban egyetértettünk, hogy ez a műfaj passzol hozzánk, így a történelmi vonal folytatásától továbbra sem kívántunk elszakadni, csak más összeállításban gondoltuk folytatni. Sokat számított, hogy Kalapács József, a Pokolgép, az Omen és a Kalapács együttes énekese is vállalta, hogy a továbbiakban is velünk tart a fellépésekben. Így nem csak Berhidán, hanem Papkeszin, Pétfürdőn is szerepeltünk a műsorral.
-Egyediek vagytok, vagy már mások is hasonló műfajjal lépnek színpadra?
-Kezdetben nem volt róla tudomásom, de úgy tűnik, ez a ”koncertszínház” – talán így lehetne nevezni — már pár éve kezd elterjedni. Többen is foglalkoznak hasonló produkciókkal, sőt már ismert énekesekkel is készítettek hasonló színpadi műsort. Persze, hozzájuk képest mi nem vagyunk olyan népszerűek, mert nem engedhetjük meg magunknak azt körítést, vagy felhajtást, amit a jól irányzott marketing képes elvégezni! De szeretnénk a jövőben erre is jóval nagyobb súlyt fektetni, mert tudjuk, tapasztaljuk, hogy a mai világban az országosan ismert művészeknek sem könnyű ebben a szakmában érvényesülni jó marketing nélkül. Meggyőződésem, hogy a mi csapatunkban sem a felkészültéség és az elődói minőség, vagy a lelkesedés okozza, hogy nem kapunk elég felkérést, hanem a menedzsment meg a koncertek profi szervezése. Ma már ez is egy szakma, amely – ahhoz, hogy jól működjön — egész embert követel! Persze, mondhatnánk, hogy nekünk mégis az a szerencsénk, hogy nem ebből kell megélnünk, mi „csak” szabadidőnket áldozzuk rá. De a mi csapatunk is heti rendszerességgel összejön, próbákat tart, szívvel-lélekkel dolgozik.
-Hogyan sikerül összehozni a próbákat, és ennyi idő után is egyben tartani a csapatot? Hiszen mindenkinek van foglalkozása, hétközben dolgozik, ám a produkciók nem önmaguktól jönnek létre, össze kell hangolni akkor is, ha nem egy egységes, egy műfajt érint, illetve éppen ezért, a sok próba elengedhetetlen.
-Van fix időpontunk, amikor a Petőfi művelődési házban, ha törik, ha szakad, próba van, és aki tud, jelen van, aki épp nem tud ott lenni, megjelenik a következőn, de ragaszkodunk a heti próbákhoz, kivéve a nyári időszakot, ami a szabadságok ideje. Meg persze, a december is egy ilyen családi programos időszak, de az év többi részében megtartjuk azokat. Igaz, a Petőfi művelődési ház felújítása is igencsak „próbára tett” bennünket, de nem hátráltunk meg- Képesek voltunk a betonkeverő zajában, a felszálló porban, a vésők zúgásával egyidőben is próbálni. Máskor meg, ha kellett, vasárnap is bementünk, vagy más napra tettük át az időpontot, mert nem maradhatott el a gyakorlás. Nem állítom, hogy nem voltak hullámvölgyeink, hol egyikünk, hol másikunk fáradt bele, de talán nem is a körülményekbe, hanem inkább a visszautasítások vetették olykor vissza a lelkesedésünket.
-Nem kértek a fellépéseitekből?
-Gyakran nem. És nem akkor rendül meg a hitünk, ha azt mondják, nem vagyunk abba a bizonyos a rendezvény koncepciójába illők, mert az még elfogadható, hanem inkább akkor, amikor látjuk, hogy tíz másik fellépő mégis ott van helyettünk, aki nem olyan színvonalas, nem olyan lelkiismeretesen felkészült produkcióval érkezik, mégis őt választják, mert jobb a marketingje, vagy esetleg a „hátszele”. Mindenesetre, most ezen is dolgozunk, hogy ebben is sikeresebbek legyünk, ezért szeretnénk egy igazán jó, mai szóval élve „ütős” videoklipet készíteni. A lelkesedés és a hajlandóság, szerencsére, nem hiányzik hozzá!
-Miként sikerül ezt a kedvet fenntartani úgy, hogy nem ketten-hárman, hanem húszegynéhányan vagytok?
-Miden évben szoktunk, ahogy napjainkban nevezik, csapatépítő tréningeket is tartani. Nyáron kirándultunk a Bakonyban, tartartottunk karácsonyi vacsorát, de nemrégiben is volt egy hasonló összejövetelünk, amin együtt főzőcskéztünk, beszélgettünk, viccelődtünk, társasoztunk. Olykor drámajátékokat játszunk, vagy táncolunk, és sokat beszélgetünk. Így ezeken az alkalmakon jobban megismerjük egymást. Amikor összeállítunk egy előadást, jól tudjuk, hogy nagyon nagy különbségek vannak köztünk minden tekintetben, nemcsak a korkülönbségre gondolok, de ízlésben, képességekben és felkészültségben sem vagyunk egyformák. Fontos aszerint kiosztani a szerepeket, kinek mi áll jól, ki miben tud jobban teljesíteni. Korántsem könnyű minden szempontot szem előtt tartani, miközben formálódik egy produkció! Hiszen, nem úgy működünk, mint egy nagy színház, hogy ha azt mondja a rendező, hogy akkor most fél óráig álljál fejen, akkor te fél óráig fejen állsz, mert profi vagy, de itt figyelembe kell venni azt, hogy ki mire képes, mit bír el.
-Te találod ki, a te fejedben születik meg egy-egy előadás?
-Ó, igen, az őrült ötletek az én fejemből pattannak ki! Kitalálom, mi legyen a téma, amire épülhet, és állhat össze egy-egy előadás. Persze, rögtön valamilyen színpadkép jelenik meg a szemem előtt, és ennek mentén együtt gondoljuk tovább, építjük a produkciót. Ekkor szoktunk a dalokat kiválogatni, és az énekeseket hozzá, mert az se mindegy, milyen hangnemben kell előadni, vagy kinek milyen stílus áll jól. Érthető, hogy senki sem akar olyat csinálni, amiben nem érzi jól magát a színpadon. Meg hát, mindenki adott hangterjedelemmel rendelkezik, különböznek az adottságaink, a jellemünk, habitusunk. Amikor már megvannak a dalok, következhet a koreográfia. Ekkor leülünk a táncosokkal, és megtervezzük a táncprodukciókat, főként a két remek szólótáncosunkkal, akik mindig profi megoldásokkal állnak elő. Utána a néptánc vezetőivel is meghallgatjuk a zenéket, és eldöntjük, miről szóljon, vagy hova illik bele a koreográfia, és elkezdünk rajta dolgozni, összeállítani a műsort. Mindenki gyakorolja a saját részét, de nyilván úgy kell összerakni, hogy legyen egy íve az egésznek, és elkezdünk azon gondolkodni, hogyan alakuljon a sorrend, ki honnan jön be, mit hoz, mit visz ki a színpadról, hiszen a kellékeket is magunk oldjuk meg, gyakran előadás alatt változtatjuk a színpadképet.
-Említetted, hogy a produkciók — igény szerint megbonthatók, hosszabb-rövidebb előadásra.
-Igen, a történelmi összeállításainkat csak az idő határozza meg, így a sorrendiséget betartva, rövidíthető, de a többiből nehezebb kiemelni dalokat, mert annyira összefüggő a történet, egyik szituáció következik a másikból. A Kocsma Infernó ilyen, van története. Ugyanakkor azt sem szeretnénk, ha túlságosan ”szájbarágós” lenne, mert az már musicalszerű, és sokkal intenzívebb színészi játékot igényelne, ezzel együtt sokkal több próbát, nem beszélve a technikai háttérről és megoldásokról! Ez utóbbi végképp nem egyszerű nálunk, mert nincs technikusunk, de próbáljuk sok kreativitással pótolni. Könnyen mozgatható és variálható kellékeket szerzünk be, vagy készítünk.
-Ez a vendégfellépések miatt is fontos, mert a szállítást és a díszletfelállítást is a fellépőknek kell megoldani.
-Úgy kell gondolkodnunk, hogy olcsó és könnyen elkészíthető dolgokat találjunk ki. Nagyon örültem, hogy legutóbbi produkcióhoz a sörös ládákat sikerült beszerezni, ugyanis kiderült Donáta nagyszüleinek volt készleten, és megkaptuk tőlük. Nem olyan egyszerű, hiába gondolja az ember, hogy majdcsak kitalálok valamit… Órákig kerestem az interneten, sikertelenül… Persze akinek a kellékbeszerzés a munkája, tudja, hol keresse, vagy miből rakhatja össze a díszletet olcsóbban, nekünk viszont magunknak kell rá megoldásokat kieszelni.
-Szerencsére, a családi háttér is kapható a segítségre. Jól gondolom?
-Szerencsére, igen! Főleg azért is, hogy elviselnek minket, mindennel együtt is, hiszen ez másként nem menne! Heti rendszerességgel járunk próbálni, ha előadás van, hosszabb ideig nem látnak bennünket. Vagy otthon is verseket, dalokat keresünk, az internetet bújjuk, vagy válogatjuk a képeket a reklám anyaghoz, a dalokat próbáljuk… Tulajdonképpen nem csak a 22 fő a ZIT, hanem a család, a baráti kör is ide tartozik, akik segítenek, támogatnak minket, mert ez csak így működhet!
-Nemcsak helyben, a környéken is ismernek már benneteket, nem egyszer a környező településeken is felléptetek.
-Vannak már fix helyeink, ahová visszajárunk, így Pétfürdőn, Balatonvilágoson, Várpalotán, Veszprémben, Székesfehérváron és a környékbeli falvakban is csaknem mindenhol voltunk már. Erdélyben, Sepsibükszádon, testvértelepülésünkön is vendégül láttak minket. Tulajdonképpen, szeretnénk ebből egy kicsit kitörni, távolabbra is eljutni, de nem könnyű. Itt van például, a Balaton-part, ahol egész évben egymást követik a szabadtéri rendezvények, mégis, nehéz a műsoraikba bekerülni! Igaz, most már egyre többen ismernek minket, mégsem egyszerű menedzselés. Talán, mert nem vagyunk beskatulyázhatók, nem lehet minket semmilyen „oldalhoz” sorolni. Mindhárom műsorunk különböző vonal, de mi mindegyikben jól érezzük magunkat, mert mégiscsak a kultúránk részei ezek a dalok mind!
-Van már új ötleted?
-Hogyne! Ötlet mindig van, nem is egy! De megfogadtam, addig nem kezdünk új produkcióba, amíg nem lesz 2-3 biztos hely, ahol felléphetünk, mert nagyon lehangoló, és elveszi az energiánkat, ha fél évig készülünk egy előadással, minden energiánk rámegy, aztán nincs lehetőségünk a fellépésre, ha nincs közönség, amely vár, fogad minket! A jövőben szeretnék egy, a 20. századi történelmet felölelő műsort is összeállítani, nagyon sok kiváló dal van még, amelyekből nagyszerű produkció születhet. Jó lenne még egy, a Kocsmai infernóhoz hasonló, könnyed előadást is összehozni, de ezúttal a dalok révén, az érzelmi síkra, az emberi érzelmek hullámzására helyeznénk a súlyt. Jövőre meg itt lesz a József Attila évforduló, amit nem lehet, nem kellene kihagyni, hiszen olyan sok nagyszerű dal és vers kínálja magát! Persze, ez csak úgy sikerülne, ha minél előbb hozzálátnánk! Ráadásul ez a téma nem egy szabadtéri, szórakoztató színpadra való, a témája okán, komoly színházi körülményeket követel. Továbbá, szeretnénk egyszer élő zenével is fellépni, de ez óriási vállalkozás, rengeteg technikai megoldást igényel, így nem tudni, mikor lesz rá módunk. Ötletekből tehát szinte kifogyhatatlanok vagyunk, és egyelőre a lelkesedésünk sem lankad, főleg ha van, és lesz érdeklődés arra, amit csinálunk.