/

„Csak az emlékek, amit magunkkal viszünk…”

8 perc olvasás

Idősek köszöntése Sihell Ferryvel

Mielőtt színpadra lépett volna a népszerű, berhidai énekes, a rendezvény résztvevőit Pergő Margit polgármester köszöntötte. Beszédét azzal kezdte, hogy az Idősek világnapja minden évben felhívja a figyelmet az idős emberek jogaira, méltóságára, és az őket érintő problémákra, kihívásokra és szükségletekre, mint például az egészségügyi ellátás, a társadalmi izoláció és a generációk közötti szolidaritás kérdései. Arra is emlékeztet bennünket, hogy az idősek nemcsak múltunk, hanem jelenünk, és jövőnk fontos részeifogalmazott, majd  megemlítette, hogy bár a legutóbbi adatok szerint, közel hatszáz millióra tehető a bolygónkon élő idősek aránya, de a demográfiai adatokat követve, ez a szám két évtized alatt akár meg is duplázódhat.
Napjainkban azonban, a munkaerő csökkenése okán, a nyugdíjkorhatár elérése már nem mindig jár együtt az aktív életmódról való lemondással, ugyanis egyre többen maradnak a munkahelyükön, vagy más foglalkoztatási lehetőség után néznek. Gyakran nem is az időskori passzivitás elől menekülve keresnek állást, hanem az alacsony járandóság miatt van szükségük a jövedelem kiegészítésére.

Az időseknek ugyanakkor szembe kell nézniük azzal, hogy csökken testi erejük, munkabíró képességük, elveszíthetik egyes képességeiket és gyakrabban betegszenek meg. Nem könnyű feltalálni magukat a gyengült teherbírás miatt megváltozott helyzetekben, vagy elfogadni egy eddig elismert szerepnek az elveszítését – fűzte hozzá a polgármester, és arról is ejtett néhány szót, hogyan lehet mégis pozitívumként, értékként megélni ezt az egyébként nem könnyű életszakaszt. Egy olyan időszak ez, amikor az kerül előtérbe, ami számít, és ami igazán értékes, nem pedig a látszat. A „szeretni-tudás” és a „veszíteni-tudás” művészete ez, amit csak fokról fokra lehet elsajátítani. Olyan önnevelés és együtt nevelődés ez, amely a személyek közötti kapcsolatokban valósul meg. A történelemben mindig alapvető volt az idősek nevelő szerepe, – ez a mai kor számára is kiutat jelenthetne. Ehhez pedig nem kell más, mint a mindennapok sikeres összehangolása a fiatalabb nemzedékkel.

Fontos lenne a családban a nemzedékek közötti kapcsolatok nevelő hatásának elfogadása és kihasználása. A fiatalok és az idősek kölcsönösen segíthetik egymást emberségükben. Világszerte sok kezdeményezés is bizonyítja, hogy az idősek termékeny talajra találnak a fiatalokban bölcsességük és tapasztalataik átadására. A fiatalok pedig az idősek révén felfedezik saját gyökereik gazdagságát. Általuk tanulják meg az életüket felelősségteljesen megtervezni, elsajátítva azt a képességet, hogy felfedezzék azt, ami valóban értékes és nem múlik el.

Pergő Margit köszöntését követően Sihell Ferry következett, aki gitárjával érkezett, hogy műsorát a szívesen hallgatott, örökzöld, szívesen hallgatott dalokkal vezesse be, de a hangulat csak akkor vágott igazán a tetőfokára, amikor az igazi „ferrys” mulatósok kerültek sorra. A legismertebb dalainak refrénjétől csak úgy zengett a terem, mint amilyen az egyik legismertebb: „Fekete véremből cigányzene szól, szívből dalolok, a világon mindenki barátom, szeretem a családom!”

Az énekes dalszerző lelkes közönségének elárulta: noha feleségével, Vikivel már 32 éve Berhidáról a fővárosba költöztek, máig nagyon szereti a szülővárosát, és mindig szívesen jön vissza, és örömmel veszi tudomásul, hogy fejlődik, szépül a település. Boldog, amikor végigmegy az utcákon, és mindenfelé barátokkal, jó ismerősökkel találkozik.
Sihell Ferry szeptemberre tervezett szabadtéri koncertjét, sajnos az idei Berhidai Napokon a rossz időjárás miatt le kellett mondani, de ez nem jelenti azt, hogy rajongóinak nem lesz még számos alkalmuk és lehetőségük csápolni az énekesnek, hiszen – mint az idősek napi rendezvényen kiderült – nem csak a fiatalabb, hanem a kissé korosabb nemzedék is élvezi a fellépéseit, lelkesen együtt mulat vele.       

Kövess: