Az 1956-os forradalom nyugaton a tisztaság, az elszántság és a hősiesség jelképe volt, de Dávid és Góliát harcának tekintették a magyar szabadságharcot. Mindenki tudta, ha a szovjet tankok megindulnak, nem lehet győzni ellenük – emelte ki október 23-án, a városi megemlékezésen mondott beszédében Tamás György történelem tanár. A Városháza dísztermében megtartott ünnepségen az Ady Endre Iskola tanulói idézték fel a 68 évvel ezelőtti eseményeket, majd az ünneplők a Hősök terén elhelyezték koszorúikat az ’56-os emlékműnél.
Az ünnepi rendezvény a diákok műsorával kezdődött, az Ady Iskola tanulói az 1956 október 23-a történéseit elevenítették fel, veresekkel, dalokkal színesítve.
Ezt követően Tamás György ünnepi beszédében rámutatott: történelmünk során számos olyan harcot vívott a magyarság, ami végül kudarcba fulladt. Veszítettünk, de ezek a veszteségek mégsem voltak megsemmisítő veszteségek, mert minden alkalommal kicsit jobb lett a magyarság helyzete, és 1956-ban sikerült egy téglát kihúzni a szovjet kommunizmus felépítményéből, amitől az, ha nagyon lassan is, de elkezdett düledezni, és hosszú távon mégis felcsillant a reményt. Ez a remény pedig nagyon fontos volt számunkra.
Arra is kitért, hogy Berhidán is voltak olyan személyek, akik részt vettek az október 23-ai történésekben. Településünkön is szerveztek felvonulást és nagygyűlést, és eltávolították a Rákosi rendszer jelképeit, ledöntötték a szovjet emlékművet, forradalmi tanácsot alakítottak, majd 29-én a nemzetőrség is létrejött. Itt Berhidán is sokan voltak, akik kivették a részüket a forradalmi megmozdulásokból. Mégis, sokszor megfogalmazódik bennünk a kérdés, hogy vajon az az ember, aki nem vett részt ezekben, miért nem tette? Talán, mert féltette a családját, mert volt veszteni valója. Mások pedig azt mondták: neki már nincs mit féltenie, ezért ment, és tette, amit jónak vélt, és amiben hitt. Ez az erő vitte őket előre, és ahogy elindultak az emberek az utcán, egyre többen csatlakoznak hozzájuk.
Ünnepi beszédében Tamás György arról is említést tett, hogy a magyar forradalmat és szabadságharc hírére így, vagy úgy, de a világ is ragált. A szabad világban Szovjetunió-ellenes jelszavakkal vonultak ki az utcára a diákok tüntetni, a keresztények imádkoztak, valamint számos országból érkezett pénz- és gyógyszersegély a Vöröskereszt számára. A legnagyobb szimpátiatüntetést Lengyelországban szervezték. Az ENSZ-ben pedig közel 300 oldalas jelentés született, amelyben elítélték ugyan a szovjeteket, de alapvetően semmit nem tettek ellene.
A magyar forradalom nyugaton a tisztaság, az elszántság és a hősiességnek volt a jelképe, de Dávid és Góliát harcának tekintették. Mindenki tudta, ha a szovjet tankok megindulnak, nem lehet győzni ellenük. Olaszországban ma is utcák viselik ’56 nevét, sőt van focicsapat, amelynek a Pesti srácok az indulója. Az USA-ban emléktáblákat állítottak, és a nyugat befogadta a menekülteket, akik közül sokan fényes karriert futottak be külföldön.
Emlékezünk erre a napra, mint ünnepre, a nemzetünket összekovácsoló erőre! Mert az 1956-os
forradalom és szabadságharcban Magyarország megpróbálta lerázni a szovjet igát, és megpróbáltunk felszabadulni az elnyomás alól. Ezekben az eseményekben benne van a magyar néplélek is, mert — bár időnként elnyomnak bennünket a világ és az idők viharai, de a magyar, amikor észreveszi, hogy már nagy a baj, feláll, és megpróbálja lerázni magáról az igát. Az ’56-os forradalom emléke és ünnepe az a közös pont, ami összeköti a nemzetet és egységet ad – zárta szavait Tamás György az Ady Iskola történelem tanára.
Az ünnepi műsor résztvevői átsétáltak a Hősök terén álló 1956-os emlékműhöz, hogy a kegyelet virágait elhelyezve, fejet hajtsanak a forradalom és szabadságharc hősei előtt.
