/

Egyetlen délelőttön több mint félmillió forint gyűlt össze

3 perc olvasás

Ismét mély együttérzéséről tett bizonyságot településünk lakossága

Miközben a folyóink melletti, az árvízzel veszélyeztett településeken sok ezer civil összefogását láthattuk a védekezés során, városunkban – igaz egy egészen más ügyben, mégis bátran mondhatjuk – ugyancsak az önzetlen és együttérző segítség szívmelengető megnyilvánulásának lehettünk tanúi városunkban is. Egy család tragédiáján megindulva, páran jótékonysági gyűjtés szerveztek, ami – Berhida lélekszámát figyelembe véve – roppant eredményes volt.

Településünkön már nem egyszer szerveztek jótékonysági süteményvásárt, de talán nem túlzás állítani, hogy ez a múlt vasárnapi mindegyiket felülmúlta. Ezúttal egy olyan berhidai család támogatására gyűjtöttek adományt, amely csaknem három évtizede súlyos sérült lánygyermeküket gondozza-ápolja. A felnőtt fiúgyermekük egészséges volt, de egy éve egy nagyon ritka, rendkívül agresszív tumort diagnosztizáltak nála. Őt az édesapja szállította a kezelésekre, és maradt mellette, így az ápolása miatt már a munkahelyén sem tudott helytállni, ezért a család anyagi megsegítésére szervezték a sütivásáros adománygyűjtést. Sajnos, mire sor került rá, a 25 éves Tomit legyőzte a betegség, a hét derekán elhunyt. A katolikus plébánia közösségi házában mégis megtartották a szeptember 22-re tervezett sütivásárt, hogy ezáltal támogassák a család költségeit.

A szervezők, Timi, Judit és Angi a Facebook berhidai közösségi oldalán közzétették az adománygyűjtés eredményét, és mint írták, ismét bebizonyosodott, milyen sok jó ember él Berhidán és környékén, hiszen ezen a délelőttön több mint félmillió, egészen pontosan 585 550 forint gyűlt össze a becsületkasszában.
Hozzátették: „A legnagyobb sikereket akkor fogjuk elérni, amikor képesek leszünk arra, hogy másokon segítsünk.” Vasárnap ez sikerült! Köszönet illeti a szervezőket, a segítőket, a sütemények készítőit és az adományozókat, akik nagylelkűen hozzájárultak a gyűjtés eredményéhez!

Mély fájdalmukban és gyászukban őszinte részvétünk a családnak!

Kövess: