Ők hatan — a hetedik te magad légy!
Talán, mert elszoktunk tőle és mert nem illik manapság érzékenykedni, sőt a „lélekemelő” jelzőnket is a közhelyszótárba száműztük, mégis el kell ismernünk, hogy vannak pillanatok, amikor nehéz ezt a fogalmat más szóval helyettesíteni. És ez nagyon igaz volt az idei Berhidai Napok megtartott programjainak hét eleji „Szavak, csodálatos szavak” című, teltházas rendezvényére, amelyen helyi irodalmi alkotók mutatkoztak be saját műveikkel. Vajon, sejtették a berhidaiak, hogy ilyen sok tehetség jár közöttünk? Ha nem, most megtudhatták!
Sűrű pislogások, szemlesütés, hogy ne látszódjon, ahogy könnycsepp csillan a szemekben, zsebkendő keresés a táskában, miközben valami megfoghatatlan érzés keríti hatalmába a hallgatóságot. Igen, épp ezt, épp így éreztem csak talán nem tudtam szavakba önteni a feltoluló érzéseimet… Hiszen a versben – ahogy elhangzott – a lélek lakik, így a fájdalmak, félelmek és az álmok nem maradnak kimondatlanul, ha az ember versbe, prózába foglalja, kiírja magából. Ezekből a „kiírásokból” súlyos és kevésbé súlyos szavakba foglalt érzések, emlékek gondolatok, és a képzelet szárnyalásai visszhangoztak a szeptember 9-ei rendezvényen. Nem volt nehéz befogadni, eggyé válni velük, hiszen Oravecz Edit és Szelle Dávid színészek előadásában a „szavak, csodálatos szavak”, amelyeket helyi alkotók szőttek lírába vagy prózába, mélyen megérintették a hallgatóságot.
Arról már nem egyszer meggyőződhettünk, hogy vannak figyelemreméltó, helyi alkotóink, de nincs, vagy csak igen ritkán van alkalmunk a műveikkel megismerkedni, hiszen néhány kivétellel, keveseknek adatik meg a lehetőség a publikálásra, így ezen a szeptemberi irodalmi esten kaphattunk némi ízelítőt írásaikból. Hat szerzőt hívtak meg, majd legvégül hetedikként, a műsort levezető könyvtárosunk, Fehér Péter is elárulta, hogy olykor őt is megszállja a versírás múzsája, így az ő tollából is hallhattunk egy költeményt, miután a helyi alkotókat bemutatta.
Dévényi Valter Csaba mozgáskorlátozottként élte az életét, nem tudott részt venni a kortársai játékaiban, így már gyermekkorában is sok időt töltött olvasással, a könyvek lettek a leghűségesebb barátai. Innem pedig már csak egy lépés volt számára, hogy maga is tollat ragadjon, és szavakba öntse mindazt, amit érez, gondol, ami foglalkoztatja. Számára a versírás játék, felszabadító érzés.
Kálmán-Nagy Zsanett neve nem hangzik ismeretlenül, hiszen már közel három évtizede a II. Rákóczi Ferenc Iskola magyar-történelem szakos pedagógusa, több éve vezetője is az intézménynek. Írni akkor kezdett, amikor két súlyos, nehezen feldogozható veszteség érte: egymás után hunyt el nagymamája, majd az édesanyja. A lelkét feszítő, szinte elviselhetetlen fájdalmának csak az írás nyújtott némi enyhülést. Megrázó verseit Oravecz Edit tolmácsolásában hallhattuk.
Kalmár Lajos Gábor gyermekkora óta ír, de sokáig elsősorban nagyszerű, számos díjat nyert természetfotósként ismerték őt városunkban, mígnem 2000-ben megjelent első verseskötete, majd 2010-ben az Árnyak könyve, és egy évtizeddel később a Rose trilógiája követte. Utóbbiak számos iskolában ajánlott olvasmányok lettek a felsős diákok számára. Az írás felüdíti, mi több letöri a szorongását, elűzi a félelmeit és a fájdalmát. Ezúttal lírai oldalával mutatkozott be, verseiből hallhattunk ízelítőt.
Budai Bianka meggyőzött minket arról, hogy a tehetség kortalan. Azt is frappánsan megválaszolta, mikor és miért ír verset: akkor, amikor túl sok érzelem tombol benne, s ilyenkor érzelmi tornádóként jár fel-alá, mint egy gondolkodó „zombi”. Kezdetben „csak” dalszövegeket írt, de úgy tapasztalta, hogy a verssel gyorsabban kifejezheti a benne dúló érzéseket. Noha azt gondolnánk, túl fiatal még a borúlátáshoz, Bianka erre is rácáfolt a Nem sírok című versével. Ám, ahogy fogalmazott, az ihlet tornádóként szállja meg, így a szomorúsága is hamar elillan.
Fésüs Éva magyar-olasz és dráma pedagógus, természetes, hogy az irodalom, az olvasás és színjátszás oktatása, valamint az írás is meghatározó része az életének. Dalszövegek, mesék, novellák és versek születnek tollából, és Lackfi János internetes írói kurzusához csatlakozva, szinte hetente alkot valamit ezekben a műfajokban. A „Na, jó’ van!” című prózájával sikerült feloldani a korábban elhangzott művek borús hangulatát, és nemcsak halvány mosolyt csalni az arcokra, hanem meg is nevettetni a közönséget.
Horváth Jutka már gyermekkorában mindenféle történetet, mesét talált ki, amelyeknek természetesen főszereplője lehetett, de csak felnőttkorában kezdte foglalkoztatni a gondolat, hogy meg kellene írnia a kalandos életét. Kezdetben egy spirálfüzetbe rótta rendületlenül a sorokat, majd az első számítógépe óriási segítséget jelentett számára az íráshoz. Leginkább mesét, novellát szeret írni, bár krimivel is próbálkozott, de azzal azért nem ment sokra, mert ódzkodott „megölni” a szereplőit. Emberszeretetét, mélyen együttérző lelkületét ismerhettük meg a felolvasott, megrázó elbeszéléséből, amely tagadhatatlanul megérintette az irodalmi est valamennyi résztvevőjét.
Fehér Péter hetedikként zárta a sort. Ő idén lett a berhidai könyvtár vezetője, de hamar kiderült, remek orgánummal és kiváló előadói képességekkel is rendelkezik, műsorvezetőként is remekül megállja a helyét. Ezúttal a „Szavak, csodálatos szavak” irodalmi est moderálását vállalta, ám végül meglepetésként ő maga is elismerte, hogy a versírás tőle sem áll távol. Főiskolásként ragadott tollat, szerelméhez — aki ma már a felesége — írt költeményét Szelle Dávid tolmácsolásában hallhattuk.
Az irodalmi művek szerzői végül valamennyien egyetértettek abban, hogy különleges élmény volt számukra saját műveiket színművészek tolmácsolásában viszont hallani. Nagyszerű élmény volt az est az érdeklődők számára is, akik örömmel tapasztalták meg, hogy ilyen sok tehetséges ember él városunkban, s talán ez jól sikerült szerzői est kezdete lehet egy helyi irodalmi közösség megalakulásának.