/

Költségvetés, hivatali működés, bérbeadás

11 perc olvasás

Tíz napirendi pont a képviselő-testület májusi ülésén

A testület megválasztott képviselői az előre ismert üléstervhez igazodva tervezhetik egyéb elfoglaltságukat, mégsem ez volt az első eset, hogy épp az ülés idejére akadt más, halaszthatatlan teendőjük. Az önkormányzati működésnek azonban határidős kötelezettségei is vannak, amelyeket nem tanácsos elhalasztani, mert nemkívánt következményekkel járhat a települést illetően. Ilyen fontos döntés volt legutóbb az önkormányzat 2023. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló rendelet megalkotása, amelyhez szükség volt a képviselők minősített többségének támogatására.
A korábban megtartott bizottsági ülésen Pergő Margit polgármester röviden szóban is felvázolta a tavalyi költségvetés végrehajtásának főbb irányvonalait. Kiemelte, hogy az önkormányzat összesen 18 kötelező feladatot lát el. Tavaly óriási terhet róttak a költségvetésre a magas energiaárak, így arra kellett törekedni, hogy ezeket a költségeknek észszerű határt szabjanak, ezért a városi intézményekben olyan fejlesztéseket kellett megvalósítani, amelyek kevesebb energiafelhasználást eredményeznek. A központi költségvetés tavaly 38 millió forinttal támogatta a helyi közfoglalkoztatást, ami a zöldterületi munkálatokat segítette.

A polgármester aláhúzta: az önkormányzatnak mindössze két, saját adóbevételi forrása van: az építményadó és az iparűzési adó. Utóbbi azonban meglehetősen kiszámíthatatlan, mert nagyban függ a gazdasági helyzettől, és a megállapított adóalaptól. Ráadásul, Berhidának, a lakosság száma alapján számított, egy főre jutó adóképesség alapján tavaly 37 millió forint szolidarítási adót kellett befizetnie a központi költségvetésbe. Ez az összeg ebben az évben már nem kevesebb, mint 93,7 millió forintra emelkedett. Pergő Margát aláhúzta, gyakorlatilag, a város a felújításra fordítható forrását adóba fizeti be az államnak! Fontos tehát, hogy minden pályázati lehetőséget megragadjon a település, mert csak így jutnak beruházási forrásokhoz.     
A 2023. évi költségvetés végrehajtásáról szóló rendeletet — Punk János, Punk József és Szöllösi Attila távollétében – öt igen szavazattal (Gerőfi Roland, Nyírő István, Fülöp Attila, Turcsányi Istvánné, Pergő Margit), egy ellenében (Héninger László) fogadta el a plénum. Az idei költségvetés első negyedévi teljesítését ugyanilyen szavazatarányban támogatták a jelenlévő képviselők.

A Berhidai Közös Önkormányzati Hivatal tavalyi működése is napirendre került a májusi ülésen. Városunk Vilonyával közös hivatalt működtet. Bár a polgármesteri hivatal dolgozói, a feladatok mennyiségéhez képest, jóval kisebb létszámmal kénytelenek minden kötelezettségüknek eleget tenni, a Városháza alkalmazottai a tavalyi évben is maradéktalanul megfeleltek az elvárásoknak, nem egyszer plusz, vagy otthoni munkát is bevállalva. Guti László jegyző, a hivatal vezetője kifejtette: büszke a munkatársai teljesítményére, akik valamennyien magas szakmai felkészültségről és szorgalomról tettek tanúbizonyságot. Az önkormányzat hivatalában 2023-ban több mint 15 ezer darab iratot kezeltek, és mintegy négy-ezer partnerrel tartják a kapcsolatot- Ugyanakkor a gyakran változó jogszabályokkal is naprakésznek kell lenniük. Alacsony létszámuk miatt megfeszített munkatempóban látják el kötelezettségeiket, de munkájuk nem hagyott kívánnivalót maga után – állapította meg a hivatal vezetője. Ezt egyébként, a korábban végzett belső ellenőrzés is maradéktalanul alátámasztotta.

A továbbiakban egyhangúlag támogatták a képviselők, hogy az önkormányzat, a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan, idén is ingyenes étkezést biztosítson azoknak a diákoknak, akik részt vesznek a II. Rákóczi Ferenc Iskola által szervezett nyári táborban.

Határozat született a Süni Óvoda konyhája felújítására, azaz tetőcseréjére és falazatának külső szigetelésére kiírt pályázat nyertesének kihirdetéséről is. A Gazdasági Bizottság már előzetesen felbontotta az ajánlatokat, és a képviselő-testület elé terjesztette értékelésre. Az érvényes ajánlatok közül a legkedvezőbb ajánlattevővel fognak szerződést kötni. Ez nem sokkal 35 milliót meghaladó összegű beruházást jelent.  A nyár folyamán elkészülnek majd az egyébként, jelentős energiamegtakarítást eredményező munkálatok.

 A plénum tárgyalt még az Orgona utca 4. szám alatti, egykor cukrászda és sörözőként működő, ám évek óta üresen álló, önkormányzati ingatlan bérbeadásáról. A bérletét már korábban meghirdették, és a pályázatra egy jelentkező volt. A bérbeadás feltételeit, ami elsősorban a műszaki feltételekre terjed ki, illetve pontosítja és részletezi az ingatlan szükséges felújítására vonatkozó terveket, még a szerződés megkötése előtt egyeztetni szükséges, így a bérbeadás feltételeiről a következő tanácskozásán hoz döntést a képviselő-testület.

Nemrégen elkészült az üzletekhez vezető, akadálymentes feljáró, ami a városképnek is előnyére van.

Mint tudjuk, a hétvégén, június 9-én, többek között önkormányzati választásokra is sor kerül, viszont érdemes szem előtt tartani, hogy az újonnan megválasztott polgármester és képviselő-testület csak október 1-én veszi át a hivatalát, mert addig – a korábban elfogadott törvénynek megfelelően – a jelenlegi városvezetés marad. Így a mostani képviselő-testület a nyári szünet előtt és után is össze fog ülni, hogy az aktuális ügyekben döntéseket hozzon, hiszen a városnak működnie kell, az élet nem áll meg. A 9-én megválasztott képviselő-testület pedig — bármilyen eredménye is lesz a választásoknak — október 1-én veszi át a város vezetését.   

Kövess: