/

„Mondd, te kit választanál?”

25 perc olvasás

Polgármester jelöltek:

  1. Pergő Margit

Tisztelt Választópolgárok!
Okl. gépészmérnöki és közgazdász szakmérnök vagyok. 2008-as polgármesterré történő választásomig a Kincstári Vagyoni Igazgatóságnál régió igazgatóként dolgoztam. Valódi független polgármesterként állok a város szolgálatában, emellett társelnöke vagyok a legnagyobb önkormányzati szövetségnek a TÖOSZ-nak. Munkám során eddig is igyekeztem a berhidai településrészek arányos fejlesztése közötti egyensúlyt megteremteni és a jövőben is ezt kívánom fenntartani. Nekünk itt Berhidán a hosszútávú, ütemezésében is ésszerű fejlesztések, elképzelések közös összefogással történő megvalósítása jelenthet fejlődést. Ismerve az általános gazdasági helyzetet, az itt élőknek tett felelőtlen ígérgetéseknek eddig sem volt és most sincs itt az ideje. Megválasztásom esetén, folytatni szeretném a megkezdett munkát. Fontos, hogy sokan jöjjenek el választani és bízzák olyan személyekre a város vezetését  akik megfelelő tudással, szakértelemmel és tisztességgel fogják Önöket szolgálni.

2. Vincze Szabina független jelölt

Tisztelt Berhidai Lakosok! Vincze Szabina vagyok, Berhidán nőttem fel, és itt is élek. A kereskedelemben dolgozom, munkám során sok emberrel találkozom, ismerem a mindennapi problémákat. Polgármester jelöltként célom, hogy egy olyan városban élhessünk, mely biztonságos, és kiszolgálja az itt élők igényeit, legyen szó nyugdíjas vagy fiatal lakosról. Felelőtlenül ígérni nem fogok, de minden erőmmel azon leszek, hogy a város fejlődni tudjon. Köszönöm az eddigi bizalmat és kérem, hogy továbbra is támogassanak, aki teheti, menjen el szavazni, és tegyünk közösen Berhidáért.

3. Fülöp Gyula független jelölt

Fülöp Gyula vagyok, 53 éves, nős, három gyermek apja, nagyapa26 éve élek Berhidán.
Tűzoltó voltam különböző beosztásokban, összesen, mintegy 30 évet. Főtiszti, vezetői és parancsnoki feladataim voltak. Dolgoztam 3 évet a helyi Chemark Kft-nél is a vezetőség tagjaként. Jelenleg középiskolai tanár vagyok. Egyetemi végzettségem van, beszélek angolul. Határozott és karizmatikus személyiségnek tartanak. Jelentős vezetői és nemkülönben élettapasztalattal rendelkezem Mind a közigazgatás, mind a rendvédelem területén élő kapcsolatrendszerem van.
Kommunikációmban nem kívánok a jövőben sem elődeim becsmérlésével érvelni, mert ez sehová nem vezet.Biztosan állíthatom, hogy semmilyen helyi érdek-tömörülésnek nem vagyok tagja és nem vagyok kikezdhető bármilyen, eddigi ügy kapcsán.
Makacsul szeretnék beleállni az évek óta magunk előtt tolt ügyekbe. Ezek megoldása, vizsgálatot, ha kell nyomozást, elemzést kíván. Én ezt ajánlhatom. Hadd legyünk büszkék Berhidára!

4. Szöllösi Attila független jelölt

Szöllösi Attila vagyok, 53 éves, tősgyökeres berhidai lakos. Párkapcsolatban élek, illetve van egy 25 éves nagylányom.
Először is szeretném megköszönni, hogy 5 éve bizalmat szavaztak nekem és lehetőséget adtak, hogy képviseljem a város lakóit. Rendszeresen tagja vagyok az üléseknek és azon dolgozom, hogy Berhidát egy szebb és fejlettebb várossá tegyük. Kétkezi munkával is szívesen járulok hozzá a helyi programok megvalósulásához és kiemelt figyelmet szeretnék szentelni a környezetvédelemnek, köztisztaságnak és a közbiztonságnak.
Városunk vezetésére, fejlődésének fenntartására számos új ötletem van, amely arra sarkalt, hogy induljak a polgármester választáson. Célom, hogy a Képviselő Testülettel együttműködve, az évek alatt felépített, széles kapcsolati tőkém lehetőségeit kiaknázva és a helyi vállalkozóknak lehetőséget biztosítva, együtt formáljuk tovább Berhida összképét.
Tisztelettel kérek minden Választópolgárt, hogy szavazatával támogasson! Köszönöm.

Önkormányzati képviselő jelöltek:

  1. Fekete Krisztián független jelölt

Tisztelt Berhidai Választópolgárok! Fekete Krisztián vagyok.
Berhida város Peremarton település részén élek feleségemmel és két gyermekemmel.
Egy civil szervezet tagja és a PTTT tagjaként is megismerhettek már az itt élők. Az elmúlt évek során többször segítettem a helyi óvodának és iskolának, illetve a településünk szebbétételében is aktívan részt veszek.
Nem az ígéreteimmel, hanem a munkámmal szeretném városunk fejlődését szolgálni.
Sok még a megoldandó feladat, de hiszem, hogy szebbé, élhetőbbé tudjuk tenni városunkat. Üdvözlettel: Fekete Krisztián

2. Kocsis Béla független jelölt

Tisztelt Berhidaiak!
Kocsis Béla vagyok, Berhidán élek, itt van vállalkozásom is. Látom, hogy sokan felelőtlen ígéretekkel próbálják a lakosokat ámítani, de szerintem az ígéretek csak a választásoknak szólnak. Én az ígérgetések helyett azt tartom elsődlegesnek, hogy továbbra is lehetősége legyen a gyermekeinknek itt helyben bölcsödébe, óvodába járni, az önkormányzat intézményrendszere stabilan tudjon működni, mindamellett, hogy városunk folyamatos fejlődése megmaradjon, mely pl. új járdák, közösségi terek, parkolók kialakításában nyilvánul meg.
Kocsis Béla

3. Héninger Lászlő – FIDESZ Magyar Polgári Szövetség, KDNP–Kereszténydemokrata Néppárt

Tisztelt Berhidaiak!
Berhidán élek családommal, cégem vezetése mellett nevelőszülő is vagyok. A következő évek feladatának tekintem a Kiskovácsin érezhető bűzhatás megszüntetését, a helyi adók észszerűbb felhasználását, a helyi cégekkel szorosabb együttműködés kialakítását. Óvodáink felújítását, a bölcsődei férőhelyek számának bővítését, korszerű játszótér építését. A helyi sport lehetőségeinek bővítését és a városüzemeltetés hatékonyabbá tételét.
Tisztelettel kérem a támogatásukat. Héninger László

4. Punk József független jelölt

Kedves Berhidaiak!
Születésem óta Berhidán élek, jelenleg nyugdíjas vagyok. Képviselő voltam az elmúlt években, ezt a tevékenységet szeretném folytatni a jövőben is. Mindig körültekintően hoztam meg döntéseimet, a település, a lakosság érdekeit tartottam szem előtt. Nem mindig talált meghallgatásra az előterjesztésekkel kapcsolatos véleményem. Fontosnak tartom mindhárom településrész fejlesztését, intézményeink biztonságos működését. A lakosság jogos igényei előttem is ismertek, megoldásukat fontosnak tartom.
Kérem támogatásukat!
Tisztelettel: Punk József

5. Nyírő István független jelölt

Tisztelt Választópolgárok!
Tisztelettel köszöntöm Önöket! Az elmúlt időszakban képviselői és alpolgármesteri feladatokat láttam el. Munkámmal igyekeztem segíteni településünk életét és fejlődését. Az elmúlt években próbára tette az önkormányzatokat is a járvány, illetve az energiaárak emelkedése. A nehézségek ellenére a feladatok ellátása mellett, pályázatok és fejlesztések anyagi forrásait  tudtuk biztosítani. Továbbra is szeretném településünk jövőjét, fejlődését segíteni. Kérem önöket, hogy szavazatukkal támogassák  személyemet!
Tisztelettel: Nyirő István

6. Gerőfi Roland független jelölt

Tisztelt Berhidaiak!
Fontosnak tartom, hogy biztonságos, kulturált környezetben éljünk, Berhida élhetőbb, a fiatalok számára vonzóbb településsé váljon. Sok még a megoldandó feladat, többek között ilyen a közlekedésbiztonság javítása, rendezettebb településkép kialakítása, önkormányzati kommunikáció fejlesztése, vagy a sportélet újraélesztése.
Köszönöm eddigi bizalmukat, megválasztásom esetén továbbra is városunk fejlődését fogom szolgálni.
Kérem, támogasson szavazatával június 9-én.
Gerőfi Roland

7. Vincze Szabina független jelölt

Kedves Berhidaiak! Köszönöm az eddigi támogatásukat, és kérem, segítsenek abban, hogy képviselő jelöltként Berhida lakosságának érdekeit szem előtt tartva egy olyan testület jöjjön létre, melyben minden lakos meghallgatásra talál és az itt élők ötleteit valamint problémáit is feladatának tekintik a képviselők. Köszönettel: Vincze Szabina

8. Fülöp Attila független jelölt

Tisztelt Választók!
Születésem óta Berhidán élek, építésztervező, műszaki ellenőr vagyok, ill. itt műszaki ügyintézőként dolgozom. Településünk, és intézményeinek működését, továbbá az itt élők problémáit eddigi munkám során sikerült alaposan megismernem. Így a 38 év építőipari, 24 év településüzemeltetési, és az Önök bizalmából immáron 23 év képviselő testületi munkám során megszerzett tapasztalattal, szakmai hozzáértéssel, összefogással, az egységes Berhida fejlődése érdekében szeretnék tovább tevékenykedni. E munkámhoz kérem szíves támogatásukat! Köszönettel

9. Gulyás Viktor független jelölt

Tisztelt Berhidai lakosok, tisztelet Választópolgárok!
Gulyás Viktor vagyok, 50 éves két fiúgyermek édesapja. Életem folyamán több munkahelyen is dolgoztam Fehérváron és Veszprémben is. Jó ideje a kereskedelemben dolgozom Berhidán, az Oil benzinkúton.
Laktam Peremartonban több mint tíz évig és nagyon szerettünk ott élni de hát a kertestház varázsa az mindent visz, ezért már évek óta Berhidán élünk kisfiammal és a kedvesemmel.
Köszönöm, aki támogatott aláírásával, megtisztelnének, ha szavazatukkal is támogatnának június 9 -én.

10. Turcsányi Istvánné

Tisztelt Berhidaiak!
Születésem óta Berhidán élek. Hosszú évek óta tevékenykedem a közéletben. 2006-tól képviselő vagyok. 2007-ben elvállaltam az ÖBE elnöki posztját. Az elmúlt években sok tapasztalatot szereztem az önkormányzati munkában, így reálisan látom a  település helyzetét. Ismerem a városunkban élő embereket, belelátok az intézmények életébe. A rám bízott feladatokat lelkiismeretesen és becsületesen teljesítem.
Célom, hogy az elkezdett munkát folytassuk és megfontoltan, de  fejlődjön Berhida.Kérem Önöket, hogy szavazatukkal támogassanak!

11. Punk János független jelölt

Punk János vagyok, régi berhidai családból származom. Már anyai dédnagyapám is elöljáró volt, majd nagyapám, nagybátyáim is sokat tettek a településért. Korábban a Veszprém Vármegyei Kormányhivatalban, majd a Fejér Vármegyeiben dolgoztam. Ma a Várpalotán működő szigetelőanyaggyár igazgató helyetteseként dolgozom. Kötődésemet Berhidához egy új családi ház építésével is erősítjük feleségemmel, akivel tíz éve vagyunk házasok. Jelszavam a régi: Aki tenni akar, megoldást keres, aki nem, kifogást.

12. Kellerné Szász Anikó

Húsz éve csatlakoztam a Kertbarát Körhöz, tíz éve a vezetője vagyok.
Településünk közösségi életének fellendítését szolgálom az ÖBE vezetőségi tagjaként is, mert fontosnak tartom, hogy a helyben működő kulturális és hagyományápoló közösségek ne elszigetelten, hanem egymást elfogadva és támogatva működjenek együtt. Ha bizalmat szavaznak, támogatni fogok minden olyan kezdeményezést, amely a város közösségi életét pozitívan érinti, előbbre viszi, és összetartó közösséggé kovácsolja. A fontos ügyekben mindig az élhetőbb város mellett fogok voksolni.
Kellerné Szász Anikó

13. Kovács Barna Zsolt független jelölt
Nem áll rendelkezésünkre bemutatkozó anyag

14. Hegedűs Miklós független jelölt

Tisztelt Berhidaiak. Nagy lehetősèg elött àll települèsünk, amelyről mi magunk dönthetünk. Cèlkitűzèseim, szòròlap formàjàban, ès az interneten is elèrhető, utca fòrumokon is talàlkozhatunk, kèrem önöket, vàlasszunk felelősen. Tegyünk egy èlhetőbb Berhidàèrt. Bizalmukat, tàmogatàsukat köszönöm!
Tisztelettel: Hegedűs Miklòs

15. Siklósi Imre független jelölt

63 éves vagyok, 1987 óta élek a családommal Berhidán, a gyártelepen.  1987-91 között a Peremartoni Vegyipari Vállalatnál dolgoztam. Azt követően 2 német cégnél voltam alkalmazott. 2008 óta vállalkozó vagyok. a saját cégemben dolgozom, vállalati tanácsadással foglalkozom.
1991-ben az első választáson indulva már voltam képviselő, akkor sikerült elérnünk a kábeltévé és a telepi gyógyszertár létrejöttét.Célom, hogy a településen rend legyen, és  az a környezet, ami körülvesz bennünket megmaradjon, fejlődjön, épüljön.
Ehhez kérem támogatásukat. június 9-én.

16. Szöllösi Attila független jelölt

Tisztelt Választópolgárok!
Szöllösi Attila vagyok, 53 éves berhidai lakos. Köszönöm a lehetőséget, hogy az elmúlt
időben a Képviselő Testület tagjaként tevékenykedhettem. Tiszteletdíjamat több ízben
ajánlottam a civil szervezetek javára, a Lakath-tér helyreállítása kapcsán, részt vállaltam az
anyagi támogatás elnyerésében és törekszem a tervezett beruházásokra költséghatékony
megoldásokkal előrukkolni.
Célom közös, egy szép és modern lakókörnyezet megteremtése és fenntartása!
Tisztelettel kérem Önöket, támogassanak szavazatukkal! Köszönöm
Szöllösi Attila

A továbbiakban a Roma Nemzetiségi Önkormányzat jelöltjeit ismerhetik meg:

  1. Héningerné Leskó Vivien
    RIOSZ – Roma Integrációért Országos Szövetség — Nem küldött bemutatkozó anyagot.

2. Jónásné Babai Angelika

    Jónásné Babai Angelika vagyok 30 éves berhidai lakos. Alapvető célom a roma nemzetiség érdekeinek védelme, hagyományaink megőrzése. Nagy szerepet tölt be mindennapjaimba a közösségi élet, mindig is szívügyemnek tekintettem a lakóhelyemen élő szegényebb sorsú családokat. Kérem támogasson szavazatával!

    Az alább felsorolt személyek a RIOSZ – Roma Integrációért Országos Szövetség jelöltjei. Nem küldtek bemutatkozó anyagot:

    3. Lódor Józsefné
    4. Földi László
    5. Csonnó Lászlóné
    6. Neubauer Antal
    7. Rupa Éva Borbála
    8. Jónás Vilmos
    9. Csonnó Antalné

    Német Nemzetiségi Önkormányzat jelöltjei:

    1. Csupecz MelindaVeszprém Megyei Német Önkormányzatok Közössége

      Tisztelt Választópolgárok!
      A Berhidai II.Rákóczi Ferenc Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola német nyelvtanára vagyok. Német nemzetiségi gyökereim és a pedagógus pálya iránti elhivatottság miatt a Pécsi Tudományegyetem német nemzetiségi- pedagógia szakjain szereztem meg diplomámat, majd ezt követően Férjemmel Várpalotán telepedtünk le, három csodálatos gyermekünk van. A peremartoni általános iskolában 2015-ben kezdtem dolgozni, jelenleg a hetedikesek osztályfőnöke vagyok. A német nemzetiségi kultúra közvetítése és megőrzése szívügyem.
      Csupecz Melinda

      Alábbi jelöltekről nem áll rendelkezésre bemutatkozó anyag:

      2.Tarjányi Mónika
      3. Horváthné Fertály Andrea
      4. Vargáné Nesó Ágnes

      Ne feledjék, június 9-én leadhatják szavazatukat azokra a jelöltekre, akiket alkalmasnak látnak arra, hogy a város ügyeiben, önöket képviselve, felelős döntéseket hozzanak.

      Kövess: