Karácsony előtt Fábián Janka írónő volt a vendégünk Berhidán
Városunk könyvbarátai körében korántsem ismeretlen Fábián Janka neve, hiszen sokan keresik, olvassák a regényeit. Aki egyszer kézbe vesz a szerzőtől egy kötetet, „függővé” válik, és a többi tízegynéhány regényét is el fogja olvasni. A berhidai irodalomkedvelők december végén személyesen is találkozhattak kedvenc írónőjükkel.
A december 21-ei író-olvasó találkozón a könyvtár vezetőjével, Soponyai Ilonával folytatott kötetlen beszélgetésből sok érdekességet megtudhattunk az író munkásságáról, regényei születési hátteréről. Többek között az is kiderült, hogy bár szépen cseng, de a Fábián Janka csupán írói álnév, eredeti neve Mezei Johanna. Írói neve sem kitalált, hanem valós személyé: a szerző ugyanis a saját nagymamája nevével fémjelzi a regényeit. Ennek pedig egy prózai és egy érzelmi oka van. Előbbi azért volt fontos, mert amikor írni kezdett, még tanított, és szerette volna a két hivatást kettéválasztani. Az érzelmi ok pedig, hogy a szeretett nagyszülőnek így kívánt emléket állítani, ugyanis tőle örökölte a mesélőkedvet, a kalandos történetek szövését. Volt egy szentekről szóló történetekkel teli füzete, de ahányszor elmesélte azokat, mindig új epizódokkal színezte ki. Az írónő ugyanezt teszi: élettörténeteket sző, amelyeket egy-egy adott, valós történelmi korba helyez.
A kérdésre, hogy mégis, miként lesz valaki regényíró, elmondta, hogy már egyetemista korában megfordult a fejében a regényírás gondolata, de miután angol-történelem tanári diplomáját megszerezte, tanítani kezdett, és bár sokat olvasott, a regényírással elsősorban fordítóként került kapcsolatba, miután a francia szakon is diplomát szerzett. Nem volt hivatásos fordító, inkább úgymond a „keze alá” dolgozott az irodalmi fordítónak, így az ő neve nem is került említésre a kötet megjelenésekor. Nem végzett „írói tanfolyamot”, de a fordításokkal rengeteget tanult, fejlesztett a szókincsét, stílusát, ami felért számára akár több írói iskolával is. Az első regénye 2008-ban, a nagy világválság idején született, amikor szabadúszóként elveszítette számos megbízását. Eljött az ideje a regényírásnak, ám egyáltalán nem volt könnyű dolga a kiadásával, szerencsére mégis meghozta számára az áttörést. Rájött, hogy a történelmi regény női vonulata hazánkban még hiánycikknek számított, hát írt egyet, aztán egy másikat, és még többet, így elérkezett az idő, amikor már évenként jelent meg egy-egy történelmi regénye.
Az írónő hangsúlyozta: bár roppant fontosnak tartja a történelmi korszakok hiteles bemutatását, korántsem célja a történelmi adatok halmozása, hanem az, hogy az olvasó számára hihető a legyen az adott korszak, megmozgassa a képzelőerejét, és bele tudja élni magát abba az időszakba. Ennek érdekében pedig rengeteg kutatást el kell végeznie. Ugyanakkor temérdek adat és információ mégsem kerül bele az épp aktuális regényébe, viszont előfordult már, hogy egy-egy történelmi epizódot a későbbiek során még fel tudott használni egy másik történethez, vagy az adta az újabb inspirációt. Számára a történelmi kutatás épp annyira izgalmas, mint a képzelet szülte történetek. Rengeteg érdekesség derül ki például, a korabeli újságcikkekből és hirdetésekből is, nem beszélve egy-egy fennmaradt, magánjellegű naplóról.
Elárulta: egy forgatókönyv írói tanfolyamra mégis rászánta magát, de ez csak arra volt jó, hogy még alaposabban megismerje saját magát, és hogy azóta már ne úgy néz meg egy filmet, mint korábban. De a forgatókönyv írás nem lesz a hivatása, még akkor sem, ha a saját könyveiből készülhetne egyszer film.
Beszélt arról is, hogyan vészelte át a Covid miatti, csaknem két évig tartó pandémia időszakát. Hiányoztak az olvasókkal való találkozások, de a bezártságban, mi mást tehetne egy író, minthogy ír, és ír? És miközben az Anna-bálokról írt regényt, kutatásai során szembejött vele az 1831-ben kezdődő, súlyos kolerajárvány, és így született meg a Cholera-napló című könyve. Közben teljesen egyételművé vált számára, hogy az emberiség mindig ugyanaz maradt. Csak a korok, a körülmények változtak, de az emberi természet nem! A történelmi kutatásai azt igazolták, hogy a kolera idején elrendelt karanténre és egyéb óvintézkedésekre ugyanúgy reagáltak az emberek, mint napjainkban. Nekünk azonban mégis volt egy óriási előnyünk: az internet, ami jelentősen enyhítette a bezártság negatív hatásait.
Fábián Janka említést tett a közelmúltban kiadott, Buda & Pest – egy város zivataros századaiból című kötetről, amelynek társszerzője. A tatárjárástól napjainkig, közel 800 évet felölelő időszakot, két család történetén keresztül dolgozza fel a könyv, amit összesen tizenhatan írtak. Mindenki egy-egy történelmi időszakot felölelő fejezetet írt meg. Fábián Janka a 19. század második felébe helyezhette a történelmi családregény hőseit. Leszögezte: a történelmi regények lényege, hogy a történelmet közelebb hozzák az olvasókhoz, hiszen a régi korokban is hús-vér emberek éltek, és ahogy hangsúlyozta: az emberi természet, a jellemek, az érzelmek évszázadokon át sem változtak meg.
Egy rövid pihenőt követően a Napló harmadik részével jelentkezik, és azt is elárulta, az idei könyvhétre is meglepetéssel készül olvasóinak.
Keressék a könyveit, amelyek mind a Kossuth utcai, mind pedig a Petőfi művelődési ház könyvtárából kikölcsönözhetők.