A 270 ezer forint napjainkban nem számít nagy összegnek, de tudjuk, a sok kicsi sokra megy!
„Csak egy csepp a tengerben, anélkül a csepp nélkül azonban sekélyebb volna a tenger.” – idézte Teréz anya jelképes mondatát Varga Károlyné Amália, a Kapu a Holnapra Egyesület elnöke a berhidai Szent Kereszt templom javára megtartott jótékonysági koncert eredményéről tájékoztatva.
Mint arról híroldalunkon is beszámoltunk, tekintettel arra, hogy a műemléki védelem alatt álló több százéves berhidai Szent Kereszt templom a katolikus egyház tulajdonában áll, a Veszprémi Főegyházmegye — tízmillió forint alaptőke egyidejű elkülönítésével — közadakozást indított az egyházi létesítmény felújítási munkálatainak támogatására. Erről értesülve, az egyesület tagjai is azon kezdtek el gondolkodni, miként segíthetnék az ügyet, hiszen az Alapszabályukban megfogalmazott céljaikkal összhangban, számukra is kiemelkedően fontos az Európában szinte egyedülálló templom, és szívügyüknek tartják a megmentését, amihez elengedhetetlennek tartják közösségünk összefogását.

Így született a jótékonysági koncert ötlete, amelyen Bakács Erika hegedűművész, az ösküi Forrás Népdalkör és Hibszky Dávid Ambrus testvér készségesen vállalta a fellépést, így a csodálatos, bensőséges zene produkcióknak köszönhetően, remek hangverseny fültanúi voltak mindazok, akik a november 25-én este ellátogattak a Szent László katolikus templomba. Simon László atya készségesen segítette a koncert megvalósítását, a résztvevők pedig a kellemes, bensőséges zenei élményért cserébe, jó szívvel adakoztak a berhidai Kistemplom felújítására. Mint azt az egyesület elnökétől megtudtuk, a jótékonysági koncert bevétele összesen 269.350 forint. Ez az összeg – tekintettel a becsült felújítási költségekre –valóban „csak egy csepp a tengerben, anélkül a csepp nélkül azonban sekélyebb volna a tenger.” – fogalmazott Teréz anyát idézve Varga Károlyné Amália. Minden józan gondolkodású ember beláthatja, hogy a 300 ezer forintot sem elérő önkéntes adomány még csak meg sem közelíti a templom teljes restaurálásának költségét, ami a tervek szerint meghaladhatja a 150-200 millió forintot, ám tapasztalatból tudjuk, hogy a kitartóan aláhulló, sok-sok apró csepp esőből, bizony nagy vizek is keletkezhetnek.

Az egyesület elnöke elmondta: nagy megtiszteltetés volt számukra, hogy a koncerten részt vett Falussy József, az Egyházközség és a településünk köztiszteletben álló tagja is, aki családjával együtt igazi elkötelezettje a Szent Kereszt templomnak. Ő és családja több évtizedes, önzetlen munkájukkal gondoskodtak a Kistemplomról, és mint a történelmet jól ismerő szakember, mindig szakszerűen, pontosan mutatta azt be a látogatóknak.
A koncert után mindenki szívesen vette az agapéra szóló invitálást, így az este egy-egy sütemény és forralt bor elfogyasztása mellett, jó hangulatú kötetlen beszélgetéssel zárult.
A Kapu a Holnapra Egyesület az összegyűlt adományt 2023. november 27-én befizette a Veszprémi Főegyházmegyei Építési és Felújítási Alapítvány e célra elkülönített bankszámlaszámára. Aki pénzadományával továbbra is szívesen támogatná a műemlék templom megóvását, a 11748007-20058438 bankszámlaszámon megteheti. Fontos a közlemény rovatban feltüntetni: Berhida.