Petőfi napok a Petőfi művelődési házban
Élt és alkotott a XIX. században egy zseniális magyar költő, akit a maga korában is, vagy csak gyűlölni, vagy imádni lehetett. Akit meg nem regulázott semmilyen törvény csak, amit saját maga állított önmagának. Látszólag nem volt bonyolult a szabálykönyv: szabadság, szerelem! Mégis, immár csaknem 200 éve minden generáció fiatalsága újra felfedezi magának, és újabb meg újabb tükörképét mutatja belőle a világnak – fogalmazott Fésüs Éva a Zenével Írt Történelem Egyesület „Ki vagyok én? – Rózsák a Petőfi Koszorúból” zenés produkció bemutatója előtt. A hétvégén megrendezett Petőfi napokon a berhidai nagyérdemű is megbizonyosodhatott arról, hogy Petőfi Sándor lírája és gondolatai nemcsak a kortársainak szóltak, hanem évszázadokon átívelve, e mai, zűrzavaros, időnként lélek- és értékvesztő világunkban is igencsak megállják a helyüket.
Három napon át Petőfi Sándornak szentelt programok várták az érdeklődőket a múlt hétvégén, természetesen a költőről elnevezett berhidai Petőfi Művelődési Ház és Könyvtárban. Pénteken a Déryné program keretében a János vitéz előadást tekinthették meg az érdeklődők. Szombaton délelőtti kézműves foglalkozáson alkothattak a legkisebbek, majd „Holdsugári ábrándos lelkemnek” címmel, Ács Tamás színművész tartott remek irodalmi délutánt. Petőfi Sándor hatalmas és kiemelkedő életművéből válogatott, ragyogó átéléssel közvetített költeményeiből. A sokoldalú költő lánglelkű egyénisége, embersége, életigenlése, szívet dobogtató hazaszeretete versről-versre haladva bontakozott ki, s tárult elénk a színművész kiváló összeállításában.
A Petőfi levelezéseiből felolvasott idézetek a költői korszak- és témaváltásra is utaltak, majd hol meghökkentünk a ritkán, vagy így elmondva, talán még sosem hallott költeményen, hol meg könnyeket csaltak a szemükbe, vagy mosolyt az arcunkra a kívülről ismert verssorok, olykor új hangsúlyt kölcsönözve az elhangzott lírának.
Derültünk a vidám, „spicces” hangulatban előadott bordalokon, kuncogtunk a lányokkal flörtölő verseken.
Meghatódtunk a költő Júlia iránt táplált tiszta és őszinte szerelmén, együtt éreztünk a szülőföldjét, hazáját rajongásig szerető költő soraival, s elszomorodtunk az idős szüleit meglátogató fiatalember fájdalmán, aki sokunk helyett fogalmazta meg: „a földön nekem van legszeretőbb anyám!” mondatot. Végül a forradalmár Petőfit láttuk magunk előtt, amint a Nemzeti dalt zengi, s nemcsak másokat buzdít, a szabadságért maga is kész fegyvert ragadni… a végét tudjuk, Petőfi nem „ágyban, párnák közt” hunyt el, hanem a csatatéren vesztette — nagyon fiatalon — az életét.
„Bár sokan Petőfi Sándor munkásságának csak egyik szeletét ismerik jobban, és csak a szabadságharc költőjeként gondolnak rá, a Petőfi napok zárórendezvényén is egy ennél jóval összetettebb, sokszínűbb Petőfivel találkozhattunk. A Zenével Írt Történelem Egyesület zenés-táncos előadásban megmutatta, hogy a XIX. század kiemelkedő lírikusa sokkal több volt a forradalom költőjénél.
— „Nem véletlen, hogy 200 esztendeje minden nemzedék fiatalsága újra felfedezi magának, és újabb meg újabb tükörképét mutatja belőle a világnak. Ezekből a tükörképekből szeretnénk minél többfélét felidézni. Az elmaradhatatlan klasszikusok mellett, felcsendülnek akár szokatlan, vagy meghökkentő feldolgozások, pop, rock, világzenék, sőt operettslágerek is, amelyek a költő verseire születtek, vagy csupán általa inspirálódtak.” – fogalmazott a produkciót felkonferálva Fésüs Éva, az egyesület vezetője hozzátéve: remélik, hogy mindenki ki tudja majd választani belőle a „maga Petőfijét”. Nem férhet hozzá kétség, hogy ez valóban meg is történt, hiszen a „Rózsák a Petőfi Koszorúból” című zenés táncos előadás – bár zömében a csaknem két évszázaddal ezelőtt papírra vetett költemények megzenésítéséből, vagy a költő verssorai által ihletett dalokból állt – korántsem elavult, hanem ma is aktuális, elevenen ható, korokon átívelő gondolatokat, üzeneteket közvetít.
A Zenével Írt Történelem Egyesület remek csapata pedig– mondhatni, ahogy azt tőlük már megszoktuk – az évfordulóra összeállított „Ki vagyok én? — Rózsák a Petőfi Koszorúból” című produkciójukkal ismételten nagyot alkottak.
És bár biztosan nem akadt a nézőtéren senki, aki ne ismerné Petőfi Sándor költészetét, vagy legalább néhány versét, de e „tükörkép-villanások”, a jó hangzású és ritmusú dalokká formált költemények, a ragyogó tánc koreográfiák, a színek és fények játéka a sokarcú, sokoldalú Petőfi-képet tárták elénk, a költőét, akinek – noha az idei esztendőben lesz épp 200. születésnapja, és sajnos nem is sokáig élt e földön – életműve mégis időtlen és kortalan, versei ma is elevenen hatnak, ezért vált halhatatlanná az egyetemes magyarság számára. Mert — ahogy a fináléban elhangzott Kormorán dal is zengte:
„Csak a költő, ha visszatér, a költő, ha visszatér,
Míg a földön ember él, a költő visszatér
Hol ember él, hol ember fél, a költő visszatér,
Hol magyar él, hol magyar fél, Petőfi visszatér…
Hazám, hazám, te messzi tér, a szabadság már nem remél
De tudjátok, míg magyar él, Petőfi visszatér
Míg a földön ember él, a költő visszatér,
Hol zsarnok él, hol ember fél, a költő visszatér”
