Koszorúzás a magyar hősök emlékünnepén
Május utolsó vasárnapja a hősöké. Ezen a napon emlékezünk azokra a magyar katonákra és civilekre, akik életüket áldozták az országért. Bár ezt még 1924-ben tőrvénybe foglalták, 1945 után, a kommunista időszakban évtizedekig nem tartották meg. Csak a rendszerváltás után lehetett újra ünnepelni az elesett magyar katonákat. Majd a 2001-ben született törvény a korábbi ünnep körét hivatalosan is kibővítette mindenkire, akik a vérüket ontották, életüket kockáztatták vagy áldozták Magyarországért. Berhidán a pünkösdi ünnepet követő kedden, május 30-án tartottak koszorúzó megemlékezést a hősök tiszteletére.
Miért háborúzik folyton az ember? – ez a kérdés úgy tűnik, még sokáig válasz nélkül hagy minket. Mivégre a háború, hiszen halál, kín, mérhetetlen bánat jár a nyomában? Félelem és rettegés a fronton, szűntelen aggódás a hátországban a harcban álló katonáinkért. Felbecsülhetetlen veszteségek, pusztítás, derékba tört és elvesző életek, fájdalom szomorúság és mélységes bánat kíséri a háborút és hiába reméljük, nem történik meg többé, újra és újra fellángol, magával rántva azokat is, akik a békét akarnak…
A hétvégén a magyar hősökre emlékeztünk, a háborúk hőseire, akik életüket áldozták az országért a világégésekben, a forradalomban és szabadságharcban. Városunkban a Hősök terén a II. világháború hősi halottjainak állított emlékműnél tartottak koszorúzó emlékünnepséget, amelyen Dancsó Valéria, a Berhidai Művelődési Ház és Könyvtár intézményvezetője mondott ünnepi beszédet.
„Mi, a 21. század elején, ha azt szót halljuk: háború, kissé zavarban vagyunk. Dacára annak, hogy akár a filmekben, akár a hírekben naponta találkozunk vele, nem tudjuk, hogy a maga valóságában ez mit is jelent. A háború messze van a mindennapjainktól, még úgy is, hogy tudjuk, jelenünkben is ráül nemzetekre, és most is dúl a közelünkben – fogalmazott, kiemelve, hogy akikre ezen az ünnepen emlékezünk, nem idegenek itt Berhidán, nem ismeretlenek az itt élők számára. Ha egyikük, másikuk az idő homályába vész, azért tudjuk, hogy idevalók voltak. Az emlékművön szereplő nevek közül nem egyről hallhattak szüleiktől, nagyszüleiktől az itt élők. Ez az emlékmű ezen hősök történetére, a mi közös történetünkre emlékeztetnek minket – mutatott rá, majd arra is utalt, mennyire nincs menekvés az emberek számára, ha elkezdődik egy háború.
„Egyik pillanatról a másikra, a kontinensen szétszórva élő férfiak millióival tetette le a békés munka eszközeit. Földművesek hagyták ott földjeiket, fiatal diákok az iskolák padjait, mesteremberek a szerszámaikat. Az egyik azért, mert jó mókának látszott, a másik, mert szégyen volt nem menni, a harmadik, mert vitték. És sokan, nagyon-nagyon sokan azért, mert úgy gondolták helyesnek, hogy ha hív a haza, menni kell! Egyenruhába bújtak, fegyvert fogtak, és teljesítették a kötelességüket: sohasem látott tájakon, sohasem látott csillagok alatt, kimondhatatlan helységek határában, csontig hatoló hidegben és rekkenő hőségben, éhezve, halálosan fáradtan az arcvonalban, a fogolytáborban és a marhavagonokban, fegyverrel és fegyvertelenül néztek szembe a halállal. És sokan alul maradtak, berhidaiak is. Köztük voltak az elesett honvédek, a harcok következtében súlyos veszteségeket szenvedett polgárok, a deportált, többségükben auschwitzi koncentrációs táborban elpusztított zsidó származásúak” –
idézte fel a múlt eseményeit a művelődési ház vezetője, figyelmeztetve, hogy az emlékezés éppoly kötelesség számunkra, amennyire ők kötelességüknek érezték, hogy megvédjék a hazájukat, hátrahagyott szeretteiket.
Ács Tamás színművész Ady Endre verseiből hozott válogatást.
„Emlékezzünk rájuk, hiszen a hiány velünk él. Az űr, amit ezek az elveszett nemzedékek hagytak maguk mögött: a hiányzó szülők, nagyszülők, dédszülők, akik nem tehették bele az életbe, amit szerettek volna, akik nem nősülhettek meg, nem nevelhettek gyermeket, nem élhettek úgy, ahogy azt elképzelték, akik családokat hagytak itt – mondta az igazgató asszony, majd napjainkhoz kanyarodva leszögezte:
„Nekünk a béke, a gyarapodás jutott osztályrészül. Ha a hétköznapok nem csekély gondjai ránk telepednek néha-néha, idézzük fel emlékezetünkbe, hogy mi válthatjuk valóra mindazt, amiről ők álmodtak” – így zárta ünnepi gondolatait Dancsó Valéria, majd Ács Tamás színművész Ady Endre költeményeivel emelte az ünnepség fényét.
A rendezvény koszorúzással zárult, amely során az önkormányzat, városunk intézményei, civil szervezetei és közösségei a hősök előtt fejet hajtva, elhelyezték a kegyelet virágait a II. Világháborús Emlékműnél.