Rajzkiállítás és lampionos felvonulás „Martinstag” alkalmából
Napjainkban leginkább a gyermekek vesznek részt a Márton napi lampionos meneten, amely elsősorban a német nyelvterületeken elterjedt, fáklyás felvonulások hagyományát eleveníti fel. Eredetileg egyházi rendeletre vezették be a 19. században, hogy a jó cselekedeteket jelképező fény mindenkihez eljusson. Városunkban a Német Nemzetiségi Önkormányzat szervezésében élesztik fel évről-évre a Szent Márton püspök legendájához kapcsolódó hagyományt.
A korábbi évekhez hasonlóan, idén is gyermekrajzkiállítással indult a „Martinstag”-hoz, Márton napjához, november 11-éhez kapcsolódó rendezvény. Településünk mindkét általános iskolájában német nemzetiségi nyelvoktatás folyik, így a tanulók számára korántsem ismeretlen Szent Márton története, amelynek mozzanatait a meghirdetett rajzpályázaton saját munkáikon is bemutatják. Idén azonban nem csak egy-egy rajzot, hanem Márton püspök történetének képregénybe foglalását kérték a felhívásban. A diákok pedig „vették a lapot”, és számos, igencsak ötletes megoldással rukkoltak elő. A legsikeresebb munkákból remek kiállítás született, amit a Berhidai Művelődési Ház és Könyvtár emeleti kistermében lehet megtekinteni.
A helyezést elért, legkifejezőbb rajzok készítői jutalomban részesültek. A díjakat Pergő Margit polgármestertől vehették át, miután az Ady Iskola és a II. Rákóczi Ferenc Iskola diákjai a művelődési ház földszinti aulájában műsorral köszöntötték a „Martinstag” megünneplésére, a lampionos felvonulásra érkezőket.
A rövid német néptáncbemutatót az Ady Iskola legifjabb dalnokai követték, akik németül énekeltek Márton-napi dalokat, majd a Rákóczi alsós diákjainak kórusának hangján szólt a barátságról, szeretetről szóló dal. Miután mindannyian körbejárták a kiállítást, a nebulók kísérőikkel együtt a Márton-napi díszbe öltözött, Süni Óvoda elé igyekeztek, ott gyülekeztek ugyanis a lampionos felvonulásra indulók. Ekkorra már kellőképpen besötétedett, hogy a maguk készítette, színes lámpások aprócska fényei hullámozva, időnként egybeolvadva nyújtsanak lenyűgöző látványt a jelenlévők és az arra járók számára. Az ovi elől indult a lampionos menet, amelynek élén – a hagyományokhoz híven – egy Szent Mártonnak öltözött lovas állt. Őt követte a jó cselekedetek fényeit ékesen hirdető, kicsiny lámpásokat lóbáló felvonuló sokaság. Útjuk a majdani berhidai tájház kertjében ért véget, ahol a Német Nemzetiségi Önkormányzat tagjai megvendégelték a felvonulás résztvevőit.
Napjainkban, ha nem is a Márton napi felvonulást illetően, de a sült libához kapcsolódóan egészen biztosan ismerik a legendát, amely Szent Márton nevéhez fűződik.
Vajon ki volt az a püspök, akinek a legendája egy, máig fennmaradt hagyományt őriz, és ugyan mi köze van a libákhoz?
Szent Márton a IV. században, Pannóniában, Savariában, azaz a mai Szombathelyen született, de Itáliában nevelkedett, ahol az apja a római császárt szolgálta, és a fiát is katonai pályára szánta. Mártonnak azonban semmi kedve sem volt a katonáskodáshoz, és egy templomban keresett menedéket, de ez sem mentette meg attól, hogy bevonuljon. Ám katonáskodása idején sem feledkezett meg az irgalomról, mert a legenda szerint egy szegény, reszkető koldussal még a saját köntösét is megosztotta, méghozzá úgy, hogy azt kettéhasította, és egyiik felével betakarta a didergő férfit. Aznap éjszaka pedig látomása volt, és az előtte koldus alakjában megjelenő Jézus képének hatására kilépett a katonai szolgálatból, megkeresztelkedett, és kolostort alapított. Innen ered az irgalmassághoz és a jócselekedetekhez kötődő Márton-legenda.
A libák pedig úgy kerültek képbe, hogy Márton – szerénysége okán – inkább a libaólba rejtőzött, sem, hogy őt nevezzék ki püspöknek. Ám a ludak hangos gágogással elárulták a jelenlétét, így nem menekülhetett el a nép akarata elől, mégis püspökké választották.
A Márton-napi lúdlakoma is egészen a római korig nyúlik vissza, amikor Aesculapius ünnepén, ami épp november 11-ére esett, a lakomán libát fogyasztottak a polgárok, és ez a hagyomány — kissé korszerűbb köntösben –, úgy tűnik, máig fennmaradt.
Bár napjainkban, az elszabadult árak miatt, egyre kevesebben engedhetik meg maguknak a liba sültet, viszont a jó cselekedet ma sem kerül semmibe, és még lámpás sem kell ahhoz, hogy észre vegyük, és lehetőségeinkhez mérten, enyhítsünk embertársaink szenvedésén.
