/

Ez, vagy nem ez, mégis nemez!

8 perc olvasás

Kiállítással mutatkozott be a nemezelő kézműves szakkör

Nem szőtték, inkább gyúrták, nyújtották, formázták, festették, és addig alakították, amíg a gyapjúból megszületett az a tárgy, amit elképzeltek. Hogy olyan lett-e, amilyennek megálmodták, nem tudhatjuk, de azt igen, hogy vidám, sokszínű és egyedi tárgyak kerültek közszemlére a Petőfi művelődési házban az idén megalakult nemezelő szakkör, július 18-án megnyílt, bemutatkozó kiállításán.

A nemez állati szőrből készül úgy, hogy a forró vizes gyúrás hatására a rajtuk elhelyezkedő pikkelyek hatására a szálak jól összetapadnak, és ebből egy erős anyag válik, ami igy tovább alakítható, formázható. Ez egy igen ősi, népi technika, nálunk leginkább juhgyapjúból készítik. Ennek a technikának az elsajátítását célozta meg a Nemzeti Művelődési Intézet Veszprém Megyei Igazgatósága támogatásával megalakult nemezelő szakkör. A féltucatnyi hölgyből formálódott, kis csapat januárban szánta el magát a feladatra, és munkáik eredményét a július 18-án megnyílt kiállításukon mutatták be az érdeklődőknek.

A kiállítást megnyitva, Szerdahelyiné Lőrincz Nóra, a Nemzeti Művelődéi Intézet munkatársa elsőként a berhidai szakkör megalakulásának előzményeiről mesélt. A járvány legnehezebb időszakában mindannyian megtapasztaltuk, hogy leginkább otthon kellett maradnunk. Furcsa, bezárt világ vett minket körül 2020-ban, így – másokkal együtt — a Nemzeti Művelődési Intézet is az online térbe költözött, és az internetet kihasználva próbálták a meglévő közösségeket életben tartani, némi lelkierőt adni nekik a nehézségek átvészeléséhez. Így készült el az a hat részből álló videósorozat, amely a népi kézműves szakmákkal, mint például, a mézeskalácskészítés, gyöngyfűzés, vagy épp a nemezelés technikáit ismerteti. Az volt a cél, hogy aki otthon szeretne foglalkozni ezekkel a kézműves technikákkal, a videó segítségével is elsajátíthassa az alapokat. Szerencsére, 2021-ben már elkezdtek abban bízni, hogy talán nem lesz akkora szigor, mint a korábbi évben, és talán a művelődési házakat sem kell teljesen bezárni. Így tavaly nyáron a kisközösségek számára, néhány fő részvételével, meghirdették a szakmai programokat, ennek köszönhetően pedig januárban Berhidán, a Petőfi művelődési házban is megalakult a nemezelő szakkör.

A kiállítás azt tükrözte, milyen sokoldalúan használható a nemez, mint alapanyag

A szükséges alapanyagot az intézet biztosította, és a videók is rendelkezésre álltak az interneten, így segítségükkel elkezdhették a nemezelést. De nem maradtak teljesen magukra, a csoportvezetőkön kívül, időnként Szerdahelyiné Lőrincz Nórától is segítséget kaptak, aki jó pár alkalommal személyesen is meglátogatta őket, és a gyakorlatban is segítette, bátorította a lelkes csoportot. Az összesen húsz berhidai foglalkozás alatt pedig egyre szebb. összetettebb és kiforrottabb munkák születtek. Néha nehezebb feladat elé állította őket a kitűzött cél, máskor egyszerűbb volt a tárgyak elkészítése. Olykor némi bíztatásra is szükség volt: „gyúrni kell még azt az anyagot, mert csak akkor lesz igazán jó”! Mindenesetre, végül megtanulták, mi a nemezelés, és azt is, mennyi munka, odafigyelés és kreativitás áll egy-egy tárgy elkészítése mögött!

Alkotások és készítőik a fotókon, munka közben

 

Szép darabok születtek, így vidám kiállításnak lehettünk szemtanúi – mutatott rá a Nemzeti Művelődési Intézet munkatársa, aki felhívta a látogatók figyelmét a közös munkával született szakkori logóra, amelyre a Berhida felirat is felkerült. Talán ez a darab tükrözi leginkább, hogy a nemezelési technika elsajátításában sikerült a kisebb, egyszerűbb feleadatoktól eljutni a nagyobb, összetettebb darabok elkészítéséig. Hozzátette: fontos, hogy ne hagyják abba a szakköri foglalkozást, folytassák a munkát, akár a nemezelés, akár más népi technikák elsajátításával, hiszen az egyedi darabok elkészítésén túl, a közösségben, az együtt eltöltött órák is maradandó élményt jelentenek számukra.

A nemezelő szakkör közösen megalkotott logója

A kiállításmegnyitó perceit Ernhoffer Nóra versmondással tette még vidámabbá, aki Szabó T. Anna versét is elmondta.

Szabó T. Anna: Nemezelés

– Mi ez?
– Ez?
– Nem, ez!
– Ez? Nemez!
Nemezlemez!

Ne szöszöljünk: nemezeljünk!
Nemezképet remekeljünk.
Jó a kedv és jó a szándék:
nemezből lesz jó ajándék.

Nemezelek nemez-eget,
nemez-fellegeket neked.
Nemezlapka, nemez-lepke –
jó lenne, ha jól meglepne.

Elkészült a nemez-kép –
ugye, milyen remekszép?

Ha már nemezelés, hadd ajánljuk figyelmükbe a nemezelést mesterfokon művelő házaspárral készült riportot, amit veol.hu híroldalon, az alábbi linkre kattintva olvashatnak el:

https://www.veol.hu/helyi-eletstilus/2022/07/nemez-negykezes-marton-boczy-boglarka-es-marton-karoly-gyapjurol-alkotasrol-hazassagrol

Kövess: