/

Helyi értéktárak — értékkörök alakulnak térségünkben

9 perc olvasás

Ha bárkit arra kérnénk Berhidán, mondjon kapásból egy olyan, kizárólag helyi jellegzetességet, amivel büszkén dicsekszik idegeneknek — a gyakran emlegetett, középkori templomunkon kívül — talán hirtelen nem is jutna eszébe semmi. Holott, ha belegondolunk, bizony városunkban is rengeteg olyan helyi érték létezik, amelyek mellett naponta elmegyünk, mert természetesnek vesszük, hogy „van”.

A múlt héten, június 16-án a Berhidai Művelődési Ház és Könyvtárban került sor az első műhelybeszélgetésre a települési értéktárak létrehozása után szerveződő értékkörök megalakítása kapcsán. Ez a Veszprém-Balaton 2023 Zrt. komplex kulturális-művészeti projektek keretében megvalósuló pályázat célja egy komplex, többlépcsős, értékalapú, közösségépítő, tematikus együttműködéseket fejlesztő folyamat megvalósítása Veszprém megye három térségének kilenc településén: Bakonynána-Bakonyoszlop-Olaszfalu, Berhida-Jásd-Küngös, Nyirád-Halimba-Zalahaláp. Városunk Jásddal és Küngössel alkot közös térségi értékkört, amelynek központja is lesz. Az értékek mentén történő közös gondolkodás első állomása helyi szinten, azaz a településeken valósul meg. Itt a helyi vezetők, művelődési szakemberek, a kulturális életben tevékenykedők, illetve a település múltja és jelene iránt érdeklődő, elkötelezett civilek vesznek részt.

A rendezvény résztvevőinek egy része

A taliándörögdi KÖSZI (Közép-Dunántúli Szövetség az Ifjúságért) szakmai partnereivel közösen a VEB2023 EKF program részeként Veszprém megye e három térségében segíti a kulturális értékeken alapuló együttműködések kialakítását. A taliándörögdi fiatalok ugyanis, már évek óta példaértékű munkát végeznek az értékek feltárása és megőrzése terén. Ráébredtek arra, hogy a legkisebb közösségnek is vannak fontos értékeik, és ezek csak úgy őrizhetők meg az utókor számára, ha van köröttük egy közösség, amely feltárja, megismerteti és óvja azokat. A településen élő emberek tudják csak eldönteni, mi az érték számukra. Nem csak az épített, történelmi, vagy természeti értékek számítanak, hanem számtalan más is, amit a helyi emberek a múltban és a jelenben elértek, megvalósítottak, vagy ma is művelnek. Sokan talán legyintenének: nálunk ugyan nincsenek értékek! Aztán kissé tovább gondolva, hamar kiderül, hogy nem győzik sorolni, mint ahogyan a berhidai értékkör első beszélgetésén is tapasztalhattuk. A résztvevők azt a feladatot kapták, hogy cédulánként írjanak fel egy-egy í, számukra jelentősnek vélt helyi értéket, és mire mindenki javaslatai a táblára kerültek, már nem maradt üres hely, s tegyük még hozzá, csupán tíz percnyi időt kaptak a gondolkodásra!

És elkezdtek a helyi értékek sorakozni a táblán….

Hogy mi minden került – egyelőre elméletben — az értékek sorába? A Kistemlomtól a Kistóig, Neső Sándor népművészeti munkásságától Simon Gerda festőművész alkotói tevékenységéig, a néptánc együttesektől a Pere-rúzsig, az ötvenéves Kertbarát Körtől a népdalkörökig, a berenhidai törökverő Huszár Pétertől, az útmenti kereszteken át a városi emlékművekig, vagy Berhida lekvárjától a rebarbara mártásig – még hosszasan lehetne sorolni mindazt, ami helyi értékként felmerült, pedig egyelőre csak „ötleteltek”, hangosan gondolkodtak a beszélgetés résztvevői! Mint elhangzott, az értékkörök létrehozásában az első lépés a helyi értéktár megalakítása lesz. Azt, hogy az értékek feltárását és számbavételét követően, mi kerül be ténylegesen az értéktárba, a településen élők közössége dönti majd el, és ez azért is izgalmas, mert egy soha véget nem érő folyamatról van szó, hiszen mindig felfedezhetők újabb értékek. Ez egy közösségfejlesztő folyamat is, amelybe bárki bekapcsolódhat és javaslatot tehet. Az értéktárba felvett helyi érték pedig mindenki számára közös ünnepet, büszkeséget jelent, sőt az értékek feltárása egyben felértékeli az ide- és az összetartozás érzését, és a kívülállók számára is vonzóvá válik a településünk.

Még, hogy ne lennének értékeink? Pillanatok alatt megtelt a tábla!

A továbbiakban közösségi beszélgetésekkel vonják majd be a településen élőket az értékek, hagyományok feltárásába. Települési és térségi szinten is megfogalmazzák, mi számukra az érték, és melyek azok a közös pontok, amelyek összefűzik a településeket. Olyan innovatív, interaktív, kreatív eseményeket is kitalálnak a bevont szakemberekkel közösen, amellyel értékeiket a látogatók számára érdekesen mutatják be komplex művészeti rendezvényeken. Erre épül a Szövetség pályázati anyag és programkínálata.

Legközelebb július 13-án, szerdán, 17 órakor, ismét a Kossuth utcai művelődési házban ülnek össze az értékek mentén gondolkodók. Mindenkit szeretettel várnak, akinek fontos a helyi értékek feltárása és megismertetése, és ötleteivel, javaslataival segíteni szeretné az értékfeltáró és megőrző munkát.

Kövess: