/

Hulladékszállítás, szemetelés és gyorshajtók

15 perc olvasás

Közmeghallgatást tartott településünk képviselő-testülete

Elsőként Berhida tavalyi költségvetésének teljesítéséről, valamint településünk idei anyagi helyzetének alakulásáról és a várható fejlesztésekről tájékoztatta a megjelenteket Pergő Margit polgármester, ezután az elhangzott felvetésekre és kérdésekre kaptak választ a megjelentek a képviselő-testület idei közmeghallgatásán. Június 13-án délután a Kistóhoz, június 14-én pedig a Petőfi művelődési ház teraszára, azaz szabadtérre várta az érdeklődőket a városvezetés.

A polgármester tájékoztatójában kitért arra, hogy az előző esztendőhöz képest, jelentős változásokra kell számítani a város idei költségvetésében. Az év első felében már végrehajtották a törvényben előírt bérfejlesztéseket, július 1-től pedig az önkormányzatoknak is piaci áron számítják fel a közüzemi díjakat, így az intézmények és a hivatal áram- és a gázfogyasztásának költsége akár a többszörösére is emelkedhet. A közvilágítás éves díja eddig 17 millió forintot emésztett fel, ami piaci áron számítva elérheti akár a 30-50 milliót. Ugyanakkor, tekintettel arra, hogy Berhida lakossága valamelyest csökkent, miközben az ipariűzési adóbevétele növekedett, így az egy főre számított adóerőképessége 40 145 forintra nőtt, amely összeg alig 145 forinttal lépi csak túl azt a határt, amellyel 100 százalékos térítésű hazai forrású támogatásokra pályázhatna! Így a megnyert pályázatok támogatási összegének csupán a 65 százalékát fedezi az állami költségvetés, a többi, 35 százalékot pedig önrészként, az önkormányzatnak kell finanszíroznia.

Ráadásul az „iparűzési adóerőképesség” említett növekedése azzal a hátránnyal is jár, hogy településünk a szociális kiadásokra sem kap központi támogatást, ezt is saját forrásból kell megoldania. Az előző évihez hasonlóan a gépjárműadó teljes mértéke és az iparűzési adó fele ebben az évben is a központi költségvetésnél marad. Évente 12 millió forintba kerül a városnak a lakosság száma után fizetendő központi orvosi ügyelet költsége, a vérvételi laborvizsgálatokért is azért fizet térítést az önkormányzat, hogy helyben történjen a vérvétel, ne kellejen érte Várpalotára utazni, illetve a helyettesített háziorvosi körzetben is vannak önkormányzati költségek. Az egész mindösszesen eléri a 20 millió forint éves költséget.

A Kistónál megtartott közmeghallgatás verőfényes napsütésben kezdődött, és később is csak gyenge eső zavarta meg az eseményt

Az idei fejlesztésekről szólva, Pergő Margit polgármester elmondta, a Lakath park és piac beruházása kapcsán parkolót építenek a Bezerédi téren, valamint a Bem tér 1. szám alatti ingatlan helyén is parkoló és egy elektromos autótöltő állomás is létesül. A központban biztonságos gyalogátkelőket alakítanak ki a Veszprémi út, Bezerédi és Bem utca kereszteződésénél, és az új buszvárót is távolabbra telepítik át. Készen van a terv, hogy parkolási helyet alakítsanak  még a Harangvirág és a Jázmin utcában, valamint idén további négy utcában – Harangvirág, Kinizsi, Ady, Rákóczi- pályázaton nyert forrásból folytatódik a járdafelújítás is. A Liszt Ferenc és Magyar Ifjúság közötti hiányzó járdaszakasz is elkészül, miután a megépítéshez szükséges területrész kisajátítást követően az önkormányzathoz került. Közben a Közút által megbízott kivitelező elkezdte a Kossuth utca és Kiskovácsi út teljes útfelújítását, amely négy hónap alatt – várhatóan szeptemberben — egészen Kiskovácsi puszta bevezető útig elkészül majd el. Szeptemberben átadásra kerül a Hétszínvirág Óvoda bölcsődéjének most még építés alatt álló, új épülete. – Időközben kiderült, hogy a Lakath tér felújítására kiírt közbeszerzési pályázat eredménytelen lett, az Ady iskola tetőfelújítására kiírt közbeszerzés viszont sikerült. A felsoroltak mellett a berhidai szőlőhegyen két külterületi útfelújításra vonatkozó pályázatunk, és a Kiskovácsi szaghatás megszüntetésére vonatkozó kérésünk vár elbírálásra, valamint a Lieder pályázat keretében további, sportolásra alkalmas eszközökkel, illetve pályákkal bővítik a már meglévő, közösségi fitness parkokat — sorolta a polgármester.

A Petőfi művelődési ház teraszán megtartott közmeghallgatás

A lakossági környezet állapotáról nemrégen elkészült egy igen részletes és átfogó tanulmány, amelynek néhány fontos elemére is felhívta a figyelmet a polgármester. Berhidán a családi házas ingatlanokban történő „vegyes” tüzelés, és a meg nem engedett égetés miatt növekszik a légszennyezés. Ma már országos tűzgyújtási tilalom van érvényben, ha ennek dacára sűrű füstöt észlelnek a közelükben, nem az önkormányzatnál, hanem a 112 telefonszámon, a tűzoltóknak kell jelenteni, ők majd saját hatáskörben kivizsgálják az esetet! A település rendezettebbé tétele érdekében, a Vertikál szállításai mellett, az önkormányzat – saját költségére — évente öt alkalommal szervez zöldhulladék-gyűjtést, egy alkalommal, pedig közös lomtalanítást. Az illegális hulladéklerakással kapcsolatban pedig elmondta: ezekben az ügyekben sem az önkormányzat az illetékes, hanem a Veszprémi Kormányhivatal indíthatja meg a hatósági eljárást. Jelenleg Berhidán tíz ilyen eset van folyamatban, és ezek az ügyek akár két évig is elhúzódhatnak.

A peremartongyártelepi közmeghallgatáson a gyorshajtókra volt panaszuk a résztvevőknek

Pergő Margit arra is felhívta a lakosság figyelmét, hogy érdemes az időjárás változás okán előforduló villámárvizek okozta károk ellen az árkok és vízelvezetők karbantartásával védekezni, valamint lakásbiztosításra is gondolni kell. Hozzátette: az ivóvíz minősége kifogástalan, viszont a Bakonykarsztnak – a rezsicsökkentés következtében csökkenő bevétele és a növekvő adóterhei miatt — elfogyott a fejlesztésre, rendszeres karbantartásra fordítható forrása, elöregedtek a vezetékek, ezért gyakrabban fordulnak elő meghibásodások, csőtörések, amelyekért nem a szolgáltató a hibás, de igyekeznek minél előbb elhárítani a problémát, hogy biztosítható legyen a vízszolgáltatás, az átmeneti időszakra minden esetben lajtoskocsi áll rendelkezésre.

A részletes tájékoztatót követően a lakosság kapott lehetőséget a kérdezésre, problémák felvetésére. A Kistónál ekkorra az esőfelhők is megérkeztek, de szerencsére csak gyenge csapadék lett belőle, így még volt alkalom a többször ismételt és újabb kérdésekre is. Káldi Frigyes többek között szerette volna tisztázni, ki a „tulajdonosa” az általa egyébként, térítésmentesen átvett szelektív gyűjtőedénynek? Az EU-s forrásból származó pályázatot a 176 önkormányzatot tömörítő Hulladékgazdálkodási Társulás nyerte meg. De mivel a Vertikál a hulladékszállító szolgáltató, így rajta keresztül került a lakossághoz használatba, fenntartási kötelezettséggel  – hangzott a válasz. A felszólaló ezután a Peremartongyártelep Településrészi Tanácsadó Testület megszűntetését követelte, azzal az indokkal, hogy nincs rendjén az, hogy a település egynegyede rendelkezik csak tanácsadókkal, a többség pedig nem. Mint már korábban is felvetette: Berhidának nincs megfelelő méretű, közösségi rendezvényekre alkalmas terme, mint amilyen a Kossuth utcai kultúrházban, a földrengésben megrongálódott színházterem volt. Ismételten ennek újjáépítését szorgalmazta, valamint azt is kérte, hogy a művelődési ház programjait több felületen, így a település közösségi Fecebook csoportjaiban is tegyék közzé. Válaszként elhangzott, hogy a város rendelkezik közösségi rendezvények megtartására alkalmas, közel 400 fős színházteremmel, ahol rendszeresen vannak is teltházas színházi rendezvények és egyéb programok. A közeljövőben kihelyezésre kerülnek még újabb hirdetőtáblák, ahonnan a lakosságnak további lehetősége lesz idejében értesülni a tervezett rendezvényekről, műsorokról.

Az illegálisan lerakott, valamint bizonyos ingatlanokon belül felhalmozott, hatalmas mennyiségű szemét is visszatérő téma volt a közmeghallgatásokon. Amire ugyancsak azt lehetett válaszolni, hogy az önkormányzat nem illetékes eljárni ezekben az ügyekben, legfeljebb újra és újra bejelentést tesz a kormányhivatalnál. A település utcáin a megengedettnél sokkal gyorsabban közlekedőkkel szemben pedig a rendőrség léphet fel, de csak akkor, ha van bizonyíték az elkövetésre. 

Kövess: