Őrtűzgyújtás a nemzeti összetartozás napján
Bár csupán „maroknyi” berhidai gyűlt össze június 4-én, a nemzeti összetartozás napja alkalmából, a Petőfi művelődési ház udvarán szervezett megemlékezésen, de még így is akadtak köztük néhányan, kik az elcsatolt magyar területek némelyikéről származnak. A résztvevőket Kálmán Andrásné intézményvezető rövid beszéddel köszöntötte, majd meggyújtották az összetartozást jelképező őrtüzet.
A II. Rákóczi Ferenc Iskola magyar-történelem szakos tanár-igazgatója a számunkra, magyarok számára ma is felfoghatatlan trianoni diktátum történelmi előzményeit érintve kiemelte: Magyarország egy szerencsétlen sorsú miniszterelnökének, Tisza Istvánnak két hálátlan feladat jutott az I. világháború idején. Az egyik, hogy bejelentette a Parlamentben, hogy kénytelenek vagyunk az Osztrák-Magyar Monarchia oldalán részt venni a háborúban, hiszen I. Ferenc József nemcsak az osztrákok császára, hanem a magyarok királya is volt, így sok választási lehetőségünk nem akadt, annak ellenére sem, hogy Tisza István nem volt háborúpárti, s ennek többször hangot is adott. A másik fájó bejelentése, amit meg kellett tennie később, négy év múlva következett be, amikor kénytelen volt közölni, hogy ezt a háborút márpedig elvesztettük, s emiatt ő lesz az öszirózsás forradalom igazi áldozata, őt kiáltják ki majd bűnbaknak.
„Semmi kétség, hogy Magyarországot igazságtalanság érte, s ez az igazságtalanság olyan természetű volt, amelybe jó lélekkel nehéz volt belenyugodni: a történeti Magyarország területi állományát az etnikai elv alapján bontották széjjel, ugyanakkor azonban ezt az etnikai elvet Magyarország terhére nyilvánvalóan megsértették.”
– mutat rá Bibó István történész.
A berhidai II. Rákóczi Ferenc Iskola diákjainak egy csoportja épp aznap tért haza erdélyi kirándulásáról, így Kálmán Andrásné még a Székelyföldön megélt, friss élményei hatása alatt szólt a jelenlévő emlékezőkhöz.
— „Most, hogy ottjártunk a Hargitán június 1-én, az ember még inkább elgondolkodik a trianoni döntésen, hogy valójában, mi is történt ezzel az országgal? – mondta — Szerencsénk volt, hogy erről is megemlékezhettünk a diákokkal, ott fenn állva a hegyen, és aki ezt még nem élhette át, nehéz is elmagyarázni, mit érezhet ott az ember, különösen erre a napra emlékezve! Ezt a csonkítást a mai napig nem lehet sem megérteni, sem feldolgozni. Mégsem sopánkodhatunk miatta nap mint nap, hosszú éveken át, hanem valahol meg kellene látnunk ennek a trianoni döntésnek a lényegét. Arra kell, hogy tanítson minket 102 év távlatból is, hogy ennek a nemzetnek össze kell tartani, mert akárhol is magyar az ember, ő mindenhol magyar. Magyar a Hargita lábánál, Berhidán, Peremarton-gyártelepen, Kiskovácsiban, vagy akár, ha a felvidéki, a vajdasági, kárpátaljai magyarságra gondolunk, hiszen az ember, ha magyar – akkor magyar! Mert magyarul gondolkodik, beszél, sőt álmodik is!
Végül a rendezvényen Kálmán Andrásné Wass Albert: Intelem című versével húzta alá e nap és a nemzeti összetartozásunk jelentőségét:
Intelem
Percre se feledd, hogy testvéred
minden magyar, bárhol is éljen.
Összetartásban rejlik csak erő.
Más ember földjén nincs számodra hely.
Félvilágot is befuthatod,
más ember földjén testvértelen leszel,
s elfúj a szél, mint kósza őszi lombot,
ha nemzetedről megfeledkezel!
Te bús magyar, kit száműzött hazád,
s idegen zsarnok lakja otthonod:
bús sorsodért ne vádold nemzeted,
kit úgy tűnik, Isten is elhagyott.
A látszat csal. Isten ma is a régi.
Te hagytad őt el, te s a többiek,
s míg vissza nem zarándokoltok Hozzá,
s a múlt hibáit le nem törlitek:
magyar földön nem lesz új
Magyarország,
Gaz és szemét nem terem nemzetet!
S a gyűlöletet nem mossa le semmi,
csak az összetartó igaz szeretet!