Kerekasztal-beszélgetés a 100 éves gyár egykori dolgozóival
„Van egy története a gyárról és a lakótelepről? Jöjjön el, és mesélje el!” – ezzel a felhívással szervezett a „Peremartonért” Egyesület emlékező délutánt a száz évvel ezelőtt alapított robbanóanyag gyár – ma már több éve nyugdíjas – egykori dolgozói számára. A megszólalók mindegyike az alkalmazottak összetartását, a munkahelyen kívüli remek közösségi életet, a családok által szervezett, jó hangulatú szabadidős, sport- és kulturális programokat emelték ki.
Húszegynéhány egykori dolgozó, illetve gyermekeik fogadták el a meghívást, hogy a száz éve létesített gyárról és a peremarton-gyártelepen töltött életükről meséljenek. A Peremartoni Ipari Robbanóanyag Gyár 1922-ben jött létre, majd 1968-ban ugyanitt elkezdték a műtrágya gyártást is. A kerekasztal-beszélgetés résztvevőinek többsége az ötvenes-hatvanas években kezdett itt dolgozni, esetleg a szüleivel került a telepre, hogy később a gyár képzett szakemberévé váljon. A növényvédőszer-gyártást egymás között csak „rigófüttynek” nevezték az egykori dolgozók, s közülük többen méltatták az igazgató, Szabó Gellért érdemeit, aki elszántan küzdött a növényvédőszer-gyártás megvalósításáért. Lánya kiemelte: édesapja fontosnak tartotta, hogy a gyári dolgozók és családjuknak nyugodt, kiegyensúlyozott életet éljenek, ezért minden tőle telhetőt megtett azért, hogy megfelelő életkörülményeket biztosítson számukra.
Mint mondták, a gyárnak is megérte, hogy nyugodt körülményeket nyújtson a dolgozói számára, mert ez a termelés eredményeire is pozitív hatással volt. A gyár vezetésének elve szerint ugyanis, jó minőségű munkát csak elégedett, jókedvű emberektől lehet elvárni! Ugyanakkor, az összetartó közösség építése elsősorban a dolgozókon múlt, akik bőven ki is vették belőle a részüket. Mesélték, volt saját színjátszókörük, zenekaruk, kirándulásokat, szabadtéri rendezvényeket, bálokat szerveztek, közösen mentek nyaralni, s ilyenkor a családtagok is jelen voltak, így mindenki jól ismert mindenkit. Mint mondták, nekik nemcsak a munkájuk meg a családjuk, de itt voltak a barátaik is, mondhatni: itt éltek egymással és egymásért! A gyár vezetése pedig gondoskodott a továbbképzésekről, a fiatalok kiképzéséről, de aki mást, vagy főiskolán szeretett volna tanulni, azoknak is megoldották a Veszprémbe történő utaztatását.
Úgy tartották, aki öt évet lehúz a gyárban, már biztos, hogy innen megy nyugdíjba! A cég a bölcsődei, óvodai, iskolai, orvosi ellátásról, sőt a szabadidő eltöltésére alkalmas helyekről is gondoskodott: saját strandjuk, horgásztanyájuk, kultúrházuk volt. A Balatoni üdüléseken kívül, sokan úgynevezett cserenyaralásokon is részt vettek az akkori Csehszlovákiában, vagy az NDK-ban. A legtöbb intézmény – orvosi rendelő, óvoda, iskola, kultúrház — 1964-ben létesült Peremartonban, s ennek egy a hátránya az utókor számára,, hogy egyszerre szorulnának felújításra is, de ma az önkormányzat csak szakaszosan tudja megoldani a településrész fejlesztését – vonta le a következtetést Pergő Margit polgármester, akit — mint kiderült — a szülei egyhónaposan hoztak Peremartonba, majd jóval később, évekig a gyár szakdolgozója is volt.
A kérdésre, hogy mi változott meg a rendszerváltást követően, mindannyian a pezsgő közösségi életet hiányolták a jelenből. A gyár felszámolását követően szertefoszlott az összetartozás és összetartás ereje, különösen a fiatalság körében. A régi kollégák, akik itt élnek, még tartják a kapcsolatot, de a közösségi élet már nem olyan, mint egykor volt! Persze, nagyon sok minden más is megváltozott az utóbbi évtizedekben, de abban mindenki egyetértett, hogy a kerekasztal résztvevői nem csak a fiatalságuk iránti nosztalgiájuknak adtak hangot, amikor jókedvű, összetartó közösségről meséltek, hiszen ők valóban így élték meg a gyártelepen eltöltött évtizedeiket.