Hagyományőrző kiállításmegnyitó a népviselet napja tiszteletére
Mielőtt még bárki megbotránkozna, sietünk leszögezni, hogy a fenti idézet az egykori, gazdagon díszített, sokszínű női viselethez kapcsolódott. A ropogósra keményített tizenhárom alsószoknyás viseletbe öltöztetett leányok ünneplő ruhájának látványos ringását egyetlen lendítéssel „beindították”, hogy vasárnap reggelen a templomba igyekezve, megcsodálhassák őket a kíváncsi szemek. Ám nemcsak e nagyszerű öltözékben, hanem még sok más, jellegzetes népviseletben gyönyörködhettek az érdeklődők a berhidai Rokolya Néptánccsoport „Rokolyától a pendelyig” elnevezésű, remekszabott kiállításán.
A népviselet napjának megünneplését 2015 április 24-re hirdették meg először, és még abban az évben ezernél is többen csatlakoztak a mozgalomhoz. Idén már hetedik alkalommal szerveznek e napon, hagyományőrző rendezvényeket és programokat, amelyek célja, hogy felhívják a figyelmet a határokon átívelő közös értékeinkre, a népviseletek sokszínűségére és szépségére. Ehhez kapcsolódva és a dátumhoz közel eső, április 29-én – egyébként a tánc világnapján — nyílt meg a berhidai Petőfi Művelődési Ház és Könyvtárban a helyi Rokolya Néptánccsoport népviseleti kiállítása, amelyen elsőként Turcsányi Istvánné köszöntötte az érdeklődőket. Kiemelte: örömmel tapasztalják, hogy egyre többen tekintik szívügyüknek a hagyományok ápolását, mert kíváncsiak arra, hogyan is éltek eleink, milyen tárgyakat használtak, milyen foglalkozásokat űztek, s természetesen mikor, milyen ruhákat viseltek. Rövid köszöntőjét követően, ízelítőt láthattunk abból, miként öltöztették fel a gazdagon díszített, sok alsószoknyás, ünneplő ruhába a vasárnap reggel templomba induló, hajadonokat. Egy csodaszép Sárközi viselet tárult elénk teljes pompájában, amely szoknyáinak ringása közepette, egykor oly büszkén tündökölve siettek a lányok a vasárnapi misére.
A művelődési ház emeleti kiállítótermében bemutatott, változatos viseletek Nagy Zsuzsanna, a Rokolya Néptánccsoport művészeti vezetőjének tulajdonát képezik, aki hosszú éveken át gyűjti és őrzi ezeket a csodálatos ruhákat. Zsuzsa eddigi életét a néptáncnak, a hagyományok hiteles átadásának szentelte. Szívügyének tekinti a néptánc, és a hozzá tartozó értékek átadását. A Rokolya Néptánccsoport tagjai pedig örömmel álltak mellé, hiszen mindamellett, hogy valamennyien családos édesanyák, és helytállnak a munka frontján is, szeretik a néptáncot, szívesen vannak együtt a próbákon és a fellépéseken, de a szürke hétköznapokban is, így örömmel segédkeznek a kiállítások berendezésében is. Ám Nagy Zsuzsanna nemcsak egy egyszerű népviseleti kiállítást álmodott meg, hanem ennél jóval többet: a ruhákat autentikus környezetbe helyezte, és a díszletként szolgáló tárgyak segítségével sikerült megidéznie azt a korabeli természetes környezetet, ahol nap mint nap viselték ezeket a ruhákat. Így a kiállítóterembe lépve olyan érzésünk támad, mintha egy skanzenben találnánk magunkat. A művészeti vezető elárulta: szeretné, ha a kiállítás látogatói a viseletek mögé látva, némi ízelítőt kapnának eleink hétköznapjairól és ünnepeiről egyaránt. A kerti kút, a fehérre meszelt, kisablakos házikó, vagy a szekrényben szépen sorakozó, tisztára mosott és ropogósra keményített textíliák, a konyhapolcokat megtöltő edények, a dagasztásra alkalmas fateknő és még sok-sok régiség kapcsolódik a közszemlére került, lenyűgözően szép, vagy az egyszerűbb, hétköznapi viseletekhez.
A kiállítás látványos falusi hangulata Somogyi Istvánnak, a Litéri Szárazág Néptáncegyüttes oszlopos tagjának köszönhető, aki gerendáról-gerendára, darabról-darabra hordta fel, majd szerelte össze azokat a díszleteket, amelyek az autentikus, szinte múzeumi hangulatot kölcsönözik a kiállításnak.
A különleges tárlatot Pintér Katalin, a magyar kultúra lovagja, a Litéri Zöldág Néptáncegyüttes vezetője nyitotta meg, aki a viselet szó meghatározásával indított. A három értelmezés egyike, hogy valamit ruha-, illetve díszként viselünk. A második értelmezés szerint az öltözködés hagyományosan kialakított formája. A harmadik magyarázatot ma már nem annyira használjuk, de például, ha a gyerek megérkezett az iskolából, megkérdezték tőle: hogy viselkedtél? Így ennek a három értelmezésnek fontos kapcsolódása van: a hagyományos öltözéket „viselkedve” kell hordani. Mit értünk ezen? Nos, a, ha a hölgyek magukra öltik a sok alsószoknyás népi viseletet, megértik miért! Abban valóban viselkedni kell! Tartást ad a lányoknak, hiszen még a járás is más volt bennük! Palócföldön, amikor az édesanya ráadta leányára a 13 alsószoknyát, a három pliszírozott felsőszoknyát, és abban elindult a lány, a kapuba lépve odaszólt még: „Édesanyám, indítsa be a faromat!” Ezt azt jelentette, hogy anyuka egy egyszerű mozdulattal meglibbentette a szoknyáját, s az — amíg ment a templomba a lány — gyönyörű szépen ringott! Látvány volt, s a férfiaknak is megakadt rajta a szemük!
Pintér Katalin néhány tájegység viseletét említve, arról is szót ejtett, mi mindent elárult a viselet. Meghatározható volt, melyik tájegységből, melyik faluból való, házas-e, és melyik korosztályhoz tartozik. A Sárközben például, a lányok világosabb, majd idősödve egyre sötétebb színű ruhákat hordtak – mutatott rá a kultúra lovagja.
A Rokolyától a pendelyig című kiállítás sikeréért sokat dolgoztak azok, akiknek egyébként is szívügye a hagyományok ápolása, megőrzése, hiszen — bár napjainkban már csak különleges alkalomkor találkozhatunk eleink, gyakran saját kezűleg készített és gazdagon díszített s hímzett népviseleteivel — az ilyen alkalmakat mindig érdemes megragadni, mert különleges látványt, élményt nyújtanak! Aki lemaradt az április 29-i ünnepélyes megnyitóról, a csodaszép népviseleteket május 11-ig megtekintheti napközben, a művelődési ház nyitvatartási idejében.