/

Járdák, építési telkek

6 perc olvasás

Újabb év eleji rendkívüli ülést tartott a városvezetés

Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testülete az idei második rendkívüli ülését tartotta meg február 1-én, amely a tomboló járvány dacára határozatképes volt, így többek között járdaépítési pályázat, forrásemelési kérelem, valamint az önkormányzati tulajdonú telkek értékesítésének ügyében is döntöttek a képviselők.

Idén az előző évek gyakorlatához képest korábban hirdették meg az önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatására kiírt pályázatot, amely keretében a települések belterületi utak, járdák és hidak felújítására igényelhetnek vissza nem térítendő, állami támogatást. Berhida a korábbi években sikeresen pályázott. Ennek köszönhetően, már több mint húsz utcában létesült térköves járda, így a tendenciát folytatva, 2022-ben az Ady Endre, a Kinizsi Pál, a Rákóczi Ferenc és a Harangvirág utcák járdáinak térburkolatú kiépítésére kívánják a pályázatot benyújtani. A maximálisan igényelhető támogatás mértéke 20 millió forint, míg a kivitelezés költsége a tervezői becslés alapján mintegy 32 millió forint lesz, amely összeg 35 százalékát, azaz több mint 12 millió forintot Berhida saját költségvetéséből teszi hozzá. A projekt megvalósításának határideje 2023. december 31. A pályázat benyújtására vonatkozó határozatot a képviselők egyhangúan támogatták.

A korábbi pályázat eredményeként nemrégen elkészült a Platánfa utcai járda, és hátravannak a Rózsafa utcai munkálatok

Mint arról többször beszámoltunk, Berhida bölcsőde építésére is nyert támogatási forrást. A projekt engedélyi és kivitelezési tervei elkészültek, a közbeszerzési eljárás legkedvezőbb ajánlatot tevő nyertesét is kihirdették. A rendelkezésre álló támogatási összeg azonban – az építési anyagok drasztikus emelkedése okán – mintegy 36,5 millió forinttal alacsonyabb, mint a közbeszerzési eljárásban tett legalacsonyabb árajánlat. Ennek kisebb hányadát, közel 9 millió forintot a költségvetés belső átcsoportosításával az önkormányzat pótolni tudja, de az e feletti, több mint 27 millió forint forráshiányt nem lesz módja saját erőből hozzátenni, ezért ennek kezelése érdekében kérelmet nyújt be a központi forrás ráemelése, kiegészítése érdekében. Az erről szóló határozatot egyhangúan elfogadták a képviselők.

A továbbiakban az újonnan felparcellázott, önkormányzati telkek értékesítéséről tárgyalt a városi plénum. Mint kiderült, a 2017-ben kijelölt 47 telken a víz- és csatornahálózat kialakítása megtörtént, valamint 24 telken a közvilágítás és az elektromos áram hozzáférés is elérhető lett, és ezen telkek közül 2020-ban az utolsó is elkelt. Most a második ütemben az önkormányzat 23 telket jelölt ki értékesítésre, amelyeken a közvilágítás és a villamos vezetékek tervezése már megtörtént. Az Orgona utca melletti építési telkek négyzetméterének piaci értékét nettó 1800 forintban állapította meg az értékbecslő szakember, az önkormányzat azonban a kedvezményre jogosult fiatalok számára nettó 1279 forint négyzetméter áron kívánja értékesíteni. (A kedvezményre nem jogosultak piaci áron vásárolhatják meg.) Az ülésen elhangzott: szükséges lenne a telektulajdonosokat meghatározott határidőn belüli építkezésre inspirálni, hogy az újonnan kialakított utcák ne maradjanak foghíjasak. A képviselők többsége azonban egyetértett abban, hogy az emberek nyilvánvalóan azért vásárolják meg az építési telkeket, hogy azokra — anyagi helyzetüktől függően – lakóházat kívánnak építeni.. A telkek értékesítésére vonatkozó határozati javaslatot egy nem szavazat ellenében támogatták a képviselők.

Kövess: