/

Az ellátottak hamar belakták az új napközit

13 perc olvasás

Berhidán az idősek többsége családban él

A napokban ünnepélyes keretek között átadták a megújult gyermekorvosi rendelőt és ezzel együtt saját otthonba költözhet a berhidai védőnői szolgálat is, amely korábban a rendelőben fogadta az ellátásra érkezőket. A védőnők részére a nemrégen még idősek napközi otthonaként funkcionáló épületet újították fel, míg az idősek ellátását egy, a számukra átalakított, Árpád közi épületbe helyezték át.

-Miként fogadták, és hogyan érzik magukat az idősek új helyükön? – kérdeztük Hargitai Tündétől, a Berhidai Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat vezetőjétől, akivel a helyi idősgondozásról beszélgettünk.

-Hamar elfogadták, és belakták, úgy láttuk, tetszik nekik az új hely. Már úgy járnak oda, mintha mindig is ott töltötték volna a napjaikat. Igaz, az Árpád közi épületben kisebbek a helyiségek, de épp ezért sokkal otthonosabban érzik magukat, családiasabb a környezet, így rövid időn belül sikerült megbarátkozniuk vele. Elismerem, nekem viszont kissé fájt a szívem a régi épületért, tágasabb volt, talán jobban megszoktam, de miután felújították az Árpád közi ház belső tereit, és látva az ellátottak elégedettségét, elfogadtam az új helyzetet. A kisebb épületben azonban kevesebb ellátottat fogadhatunk. Korábban ugyanis, húsz fő befogadására volt engedélyünk, ide viszont tíz főre kaptuk a működési engedélyt. Ez jelenleg elég, hiszen ha figyelembe vesszük, hogy már jó ideje, átlagosan hét-nyolc ellátottunk van a napköziben, ez a létszám elegendő. Korábban volt olyan időszak, hogy ennél is kevesebben voltak, de miután azt az épületet is teljes egészében felújították, több gondozottat is tudtunk fogadni. A közelmúltban már történt egy kisebb belső felújítás és eszközbeszerzés az előző épületben is, most ezeket a berendezéseket átköltöztettük az új helyre. Egyébként, az elérhetősége nem változott, éppúgy közel van a centrumhoz, az ellátottak számára sem okoz gondot az elérése.

Az új napközi konyhai része

-Kik vehetik, veszik igénybe ezt az ellátást?

– Tudni kell, hogy az Idősek Napközi Otthona másként működik, mint a nyugdíjas klub. Utóbbi közösségbe azok a nyugdíjasok járnak, akik viszonylag jó egészségnek örvendenek, mobilizálhatóak házon kívüli programokra is, így számos, nem helyhez kötött, közös programon vehetnek részt, kirándulásokat, egyéb rendezvényeket szerveznek maguknak. A mi ellátottainknak azonban sem anyagi, sem egészségi állapotuk miatt, nincs erre lehetőségük, ők odafigyelést, gondozást, helyben szervezett időtöltést igényelnek. Igaz, pár évvel ezelőtt volt még arra példa, hogy amikor 17 tagú közösséget láttunk el, olykor eljártunk az idősek által szervezett programokra, például Ki, mit tud?-ra, kisebb kirándulásokra. Aztán közülük többen meghaltak, vagy más okból maradtak el, így jelentősen lecsökkent a létszám, és már hosszú évek óta főként a rosszabb egészségi állapotban lévő idősek igénylik a napközbeni odafigyelést, gondozást, többen azért, mert nincs családjuk, egyedül élnek. Ugyanakkor a jogszabály szerint, a napközi ellátást igénybe vehetik a 18 évet betöltött, de önálló életvitelre csak részben képes, középsúlyos értelmi akadályozottsággal élő személyek is. Így nem csak időseink, hanem egy-két fiatalabb ellátottunk is van a napközi otthonban. Ennek dacára megtalálják egymással a közös hangot, megszokják egymást, és hamar kialakul, ki kivel kerül közeli barátságba.

Az idősek egyik kedvenc időtöltése a tévézés

–Mivel telnek a napjaik?

-Legtöbben tévézni szeretnek. Népszerűek a sorozatok, meg olykor a hírműsorok is, amit aztán megtárgyalnak, megvitatnak egymás közt. Talán az egyetlen dolog, ami olykor vita tárgyát képezi, mikor, milyen műsort nézzenek, melyik sorozat legyen a nyerő. Ilyenkor a gondozónőnek kell eldönteni a vitát, de elfogadják. Olykor olvasnak, átlapozzák az újságokat, rejtvényt fejtenek. Persze, vannak közös tevékenységeik is, amikor a gondozónő vezetésével kreatív foglalkozáson vesznek részt. Főként akkor aktuális ez, ha jeles ünnepekre készülnek, és ehhez díszeket, kisebb ajándéktárgyakat készítetnek. Karácsonykor például, saját díszeikkel ékesítették az otthon fenyőfáját. Korábban ünnepek alkalmából óvodások és iskolások is ellátogattak hozzájuk, és műsorral kedveskedtek a bentlakóknak, akik apró ajándékokkal köszönték ezt meg. De a vírusveszély miatt, az utóbbi két évben erre, sajnos nem volt lehetőség, pedig mindig örömteli találkozások ezek! Jó lenne, ehhez visszatérni, amint javul a helyzet, mert az idősek számára nagyon pozitív érzelmi töltést jelentenek ezek a napok. Mindig izgatottan készülnek rá, és utána is napokig emlegetik, milyen kedvesek voltak a gyerekek! Szükségük van új impulzusokra, a közös ünnepekre, hogy kiragadják őket az egyhangú mindennapokból. Ilyemkor felélénkülnek, boldogok lesznek. Néha arra kértük őket, meséljenek a gyerekeknek a múltbéli eseményekről, arról, milyen volt a gyermekkoruk, és a gyerekek kíváncsian hallgatták. Mindkét részről szükség van a találkozásokra, a hagyományőrző, közös foglalkozásokra, mert az egyedül élő, idős emberek egyébként nagyon elszigetelődnek a társadalomtól.

-A társaságon kívül mit nyújt még számukra a napközi?

-Télen itt egész nap melegben lehetnek, legalább napközben megspórolják az otthoni fűtést. A gondozónő segítik őket a tisztálkodásban, ha szükség van rá, ruháikat is kimossák, és persze, az odafigyelés mellett, háromszori étkezést kapnak.

A gondozónőnek is van egy kis szobája a napköziben

-Mekkora igény van az idős ellátásra Berhidán?

– Pár éve a kollégákkal készítettünk egy felmérést a településen élő 60 éven felüli lakosság családi helyzetéről, egészségi állapotáról. Ennek alapján igen kedvező adatok derültek ki: Berhidán nagyon kevés az egyedül élő idős ember, a többségüket család veszi körül, és az egészségi állapotuk is viszonylag jónak mondható. Ez az intézmény egyébként azok számára is megoldás, akik ugyan családban élnek, de mivel a fiatalok napközben dolgoznak, az idősek egész nap egyedül vannak otthon. Előfordul azonban, hogy a család azért nem akarja igénybe venni, mert némi térítési díjat kell érte fizetni.

-Mekkora összegről van szó?

-A szociális törvénynek megfelelően, ez jövedelemtől függően kerül megállapításra, de nem haladhatja meg annak 25-30 százalékát. Tehát, akinek kisebb a jövedelme, eleve kevesebbet fizet, de ennyiért biztosítva van számára a napi háromszori étkezés, a felügyelet és nem utolsó sorban a közösség, nem kell egyedül töltenie a napokat az otthonában. Minimális az az összeg, amit az étkeztetés kifizetése után levonhatunk, annyira csekély jövedelemmel rendelkeznek az ellátottaink. Akinek pedig semmilyen jövedelme sincs, az önkormányzat biztosítja számára az ellátást.

-Hányan látják el a Berhidán az idősek gondozását?

-Fontos említenem, hogy kiváló szakemberekkel dolgozunk együtt, akik nagyon régóta velünk vannak, jól ismerik az itt élő embereket. Van, aki házhoz viszi az ételt, van, aki ellátja a házi segítségnyújtás feladatait és egy gondozónő teljesít szolgálatot a napközi otthonban. Nem kis büszkeséggel és elégedettséggel mondhatom, hogy kollégáim mindegyik ellátást magas szakmai színvonalon teljesítik. Hárman dolgoznak Berhidán, egy munkatársunk pedig Vilonyán látja el az idősgondozást.  

Kövess: