/

Megkezdte idei munkáját a városvezetés

6 perc olvasás

Négy napirendi pontban született döntés Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testülete idei első rendkívüli ülésén. A korábbi gyakorlatnak megfelelően, januárban akkor ül össze a plénum, ha sürgős előterjesztések kerülnek az asztalukra, mint ezúttal. Így a január 13-ai tanácskozásukon elbírálták a Lakath-park projekt műszaki ellenőrzésére kiírt pályázatot, döntöttek a Bakonykarszt Zrt.-vel kapcsolatos elszámolást illetően, valamint elfogadták a polgármester jogszabályban meghatározott illetményét.

Mint arról többször is írtunk, Berhida 200 millió forint összegű állami támogatásban részesült a városközpontban megvalósuló közpark fejlesztésére és piac kialakítására, amely projekt kivitelezésére közbeszerzési eljárást írnak ki. A műszaki dokumentáció összeállításában, valamint a munkálatok ellenőrzésében műszaki ellenőr közreműködését írták elő. A műszaki ellenőrzésre kiírt pályázat elsőre eredménytelen volt, de a második kiírásra már négy érvényes ajánlat érkezett, így a képviselő-testület egyhangúan támogatta, hogy a műszaki ellenőrzési munkák lebonyolítására a legkedvezőbb ajánlatot adó pályázóval kössék meg a megbízási szerződést.

A Bakonykarszt Zrt.-vel kapcsolatos elszámolás lényege röviden a következő: A Bakonykarszt Zrt. több döntésében jelezte az Önkormányzat felé, hogy a víziközmű vagyon éves amortizációja nem tud érvényesülni a szolgáltatási díjakban, ezért Berhida Város Önkormányzata korábbi határozatában, a vízdíjban meg nem térült, mintegy 50 millió forint összegű amortizációt, azzal a feltétellel engedte el, hogy a szolgáltató ugyanezzel az összeggel csökkenti az önkormányzat kötelezettségét. Ennek megfelelően a Bakonykarszt az újonnan kialakított önkormányzati telkeken saját költségén kiépítette a víz- és csatornamű hálózatot, amit Berhida az amortizációs költséggel egyenlített ki. A képviselők egyhangúan elfogadták a Bakonykarszt Zrt. által kiadott adatszolgáltatást, nyilatkozatot, valamint a Felek elmúlt időszaki döntéseit alapul véve a 2021. december 31-i állapot nulla, tartozás és követelésmentes.

A plénum elfogadta a tavaly december végi törvénymódosítás alapján január elsejétől érvényes, az ötezer főt meghaladó lakosságszámú település polgármesteri illetményének törvényben meghatározott emelését. A döntés formális volt, hiszen az illetmény összegét törvény írja elő.

Az ülés végén, képviselői kérdésére válaszolva, Pergő Margit polgármester arról tájékoztatott, hogy a Rózsafa utca lakosai is hamarosan megkapják az értesítést arról, mikor lesz esedékes felszedniük a régi járda betonlapjait, amelyeket szabadon felhasználhatnak. Az értesítést idejében kézbesíteni fogják számukra, hogy legyen elég idejük gondoskodni a betonlapok elhelyezéséről. Mivel tél van, a járdaépítési munkálatok megkezdésének időpontja az időjárástól függ.

A másik kérdés az volt, elszállítják-e, és mikor a közterületeken kupacokban álló gallyakat, amit nem a lakosok tettek ki a házuk elé, tehát nem zöldhulladék. Decemberben ugyanis az E-on megbízásából megmetszették azokat a közterületre ültetett fákat, amelyeknek ágai zavarják, erős szél esetén elszakíthatják az elektromos huzalokat. A gallyak begyűjtéséről és elszállításáról azonban az önkormányzat fog gondoskodni.  Azért is van még mindig kint,  mert lehetőséget ad az önkormányzat arra, hogy AKINEK KELL, NYUGOGTAN VIHET BELŐLE GYUJTÓSNAK.

Kövess: