/

Tetőfelújítás lesz jövőre az Ady Iskolán

5 perc olvasás

Bár úgy tűnt, hogy Berhida Város Önkormányzata a december 9-ei képviselő-testületi ülésével lezárja az idei esztendőt, de a Bölcsőde építésére kiírt közbeszerzési eljárás mielőbbi lezárása érdekében, december 21-én újra összeült a városi plénum. A tanácskozáson azt is megtudhattuk, hogy vélhetően mégsem zöldtetővel fedik be az Ady Iskolát.

A Képviselő-testület zárt ülésen és hosszasan tárgyalt a „Bölcsőde fejlesztése és új épület építése” tárgyú közbeszerzési eljárást lezáró döntésének meghozatala előtt. Végül többségi támogatással fogadták el a bíráló bizottság szakmai véleményét, és kihirdették a közbeszerzés nyertesét. A cég a januári szerződéskötést követően elkezdi az új bölcsőde építését.

A továbbiakban a 2021. évi költségvetési rendelet módosításáról is határoztak a plénum tagjai, amelyben a szociális keret összegét – belső átcsoportosítással – 600 ezer forintról 800 ezer forintra emelték. Döntöttek még a településfejlesztéssel, településrendezéssel és településkép-érvényesítéssel összefüggő partnerségi egyeztetés helyi szabályairól szóló, korábbi önkormányzati rendelet hatályon kívül helyezéséről, ugyanis az ide vonatkozó kormányrendeletnek megfelelően, 2022. január 1-től új szabályozás lép életbe.

Közben jól halad a Gyermekorvosi rendelő és Védőnői szolgálat épületének felújítása

Csupán formális döntésre volt szükség egy, már közel három évtizeddel ezelőtti földhivatali bejegyzés javítása kapcsán. Az önkormányzati tulajdonú, sok évvel ezelőtt értékesített, Bezerédi utcai ingatlan garázsa – bejegyzési hiba folytán – nem került át az új tulajdonosok nevére az ingatlan nyilvántartásában. A fölhivatali bejegyzés javításához azonban a képviselő-testület hozzájárulására is szükséges volt, amit most egyhangúan támogatott a plénum.

Az aktuális ügyek napirendi pontban a Lakath park beruházásával kapcsolatban a képviselők egy ellenszavazattal támogatták a Lakath téri beruházás műszaki ellenőrzésére vonatkozó, a munkavégzési feladatok pontosításával történő pályázati kiírást. Majd Pergő Margit polgármester tájékoztatta a képviselőket, hogy a múlt héten jelent meg  az a kormányhatározat, amely az Ady iskola tetőfelújítási munkáinak elvégzésére az önkormányzat részére biztosít, kicsivel több, mint 94 millió forintot. Képviselői érdeklődésre, az Ady Iskola tetőszerkezetének felújítása kapcsán azt is elmondta, hogy az épület befedésére a statikus szakember az előzetes statikai felmérése alapján, nem javasolta a zöldtetőt, mert az túl nagy súlyú vizet képes megkötni, amit ez a konstrukció — a pontosabb műszaki adatok a tetőre vonatkozóan még nem ismertek — vélhetően nem bírna el. Azt azonban, hogy végül milyen borítást kap az épület, csak a részletes és átfogó statikai számítások alapján kerül majd megállapításra — tájékoztatta a képviselő-testületet a polgármester.

Kövess: