/

Lakath tér, LEADER pályázatok

7 perc olvasás

A képviselő-testület novemberi határozatai

Múlt héten tartotta terv szerinti tanácskozását Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testülete, amelyen nyolc napirendi pont tárgyában döntöttek. Öt előterjesztést egyhangúan, hármat többségi szavazattal támogattak a képviselők.

Elfogadták — egy ellenszavazattal –, többek között a háromnegyed éves költségvetés végrehajtásáról szóló rendeletet, egyhangúan megszavazták az adók és díjak mértékéről szóló tájékoztatót, tudomásul véve, hogy a járványügyi vészhelyzetre vonatkozó jogszabály nem teszi lehetővé ezek emelését. A képviselő-testület Szervezeti és Működési Szabályzatát érintő rendeletmódosítást két ellenszavazattal támogatták a városi plénum tagjai, de egyetértettek a Gazdasági Bizottság által elfogadott javaslattal, hogy a jövő év elején a képviselők tételesen felülvizsgálják a szabályzatot, és a rendelet esetleges módosításaira tett javaslatokról februárban tárgyal a képviselő-testület.  

Nyolc napirendei pontban döntöttek városunk képviselői

A továbbiakban a városi plénum tagjai egyetlen ellenszavazattal fogadták el a „Helyi identitást és közösségi együttműködést segítő fejlesztések támogatása” elnevezésű projektet érintő határozati javaslatot, amellyel a LEADER pályázaton való részvételt támogatták. A Bakony és Balaton Keleti Kapuja Közhasznú Egyesület 2020 novemberében kereste meg az önkormányzatot a 2021-ben tervezett LEADER felhívásban való részvételi igény felmérése céljából.  

Tájékoztatásuk szerint a tervezettek mellett kiegészítő források meghirdetésére is lehetőségük nyílik. A berhidai képviselő-testület korábban azt a döntést hozta, hogy vállalja a 2021 évben az emelt összegű, közel 2,2 millió összegű tagdíj befizetését, és ebben a határozatban azt is rögzítették, hogy a „Helyi önkormányzatok tevékenységének LEADER szellemiségű fejlesztése” felhívásra közel tízmillió forint keretösszeg erejéig száz százalékos támogatási kérelmet kívánnak benyújtani.

Ünnepi díszben a Városháza, de belül még intenzív munka folyik

A közelmúltban az egyesület arról adott tájékoztatást, hogy a forrásaik felülvizsgálata alapján, 2022-ben lehetőség van kiegészítő forrás igénylésére, a kérelmek benyújtására pedig jövő év októberéig lesz lehetőség. Amennyiben az önkormányzat elfogadja a jövő évi, mintegy 4,5 millió forint tagdíj befizetését, úgy az emelt összegű tagdíjjal együtt közel 45 millió forint keret erejéig van lehetősége támogatási kérelem benyújtására a LEADER Vidékfejlesztési programjában. A tagdíj befizetése két részletben, jövő év márciusban és szeptemberben esedékes, amelynek megfelelően száz százalékos, vissza nem térítendő támogatású projektet valósíthat meg a város. A 10 százalék tagdíjért cserébe, alapvetően közösségi terek létrehozására lehet pályázni.

Ennek megfelelően, a Hunyadi téren a fitness park melletti területen pumpapályát (kerékpáros ügyességi pályát) építenének, így a későbbiekben egy játszótér kialakításával,  létrejönne ott egy szabadidő centrum a fiatalság számára. Ugyanakkor Peremartonban a Tulipán utcánál lévő fitness park mellett is ki lehetne alakítani hasonló közösségi teret – vélte Pergő Margit polgármester, aki képviselői kérdésre – nevezetesen, hogy vajon mennyire éri meg településünknek az éves tagdíjat befizetni — válaszolva közölte:

eddig a LEADER pályázatoknak köszönhetően, közel 100 millió forint értékű beruházást sikerült megvalósítani Berhidán.

Újabb előrelépés történt a Lakath park kialakítását illetően is. A képviselő-testület egyhangúan támogatta, hogy a fejlesztéshez tartozó műszaki ellenőrzési munkák lebonyolítására pályázati eljárást írjanak ki a Lakath János téri „Közparkfejlesztés és piac árusítóhely kialakítása” elnevezésű projekt megvalósítása érdekében. A kivitelezésre pedig – január végi határidővel – vélhetően még az idén kiírják a közbeszerzési eljárást. A pályázatban foglaltak szerint, a műszaki ellenőr heti beszámolási kötelezettséggel tartozik a polgármesternek, s az építés során, a munkálatok előrehaladásáról, időről-időre a képviselő-testület is részletes tájékoztatást kap majd.

Kövess: