Az Anyanyelvápolók Szövetsége 2008-ban fogadta el Graf Rezső javaslatát, amely alapján április 23-át a magyar nyelv napjának kiáltották ki. Ugyanebben az évben nyílt meg Széphalmon a Magyar Nyelv Múzeuma.
Az Anyanyelvápolók Szövetségét az a nyelvészekből, írókból, tanárokból, újságírókból, színművészekből álló önkéntes közösség hozta létre a 80-as években, akik elkötelezték magukat a magyar nyelv őrzése és ápolása mellett. Később e szövetség kezdeményezésére jöttek létre az anyanyelvi táborok, de tagjai felemelték a szavukat az idegen nyelvű feliratok elterjedése ellen és támogatták a nyelvművelő szakkönyvek, tanulmányok megjelentetését is. Állásfoglalásuk, hogy az anyanyelv kellő ismerete és magabiztos, igényes használata mindenfajta tudás megszerzésének az alapja, nélküle elérhetetlen a társadalmi-szellemi megújulás.
Így immár egy évtizede november 13-án emlékezünk meg a magyar nyelv napjáról. Sok helyütt tartanak nyelvművelő előadásokat, nyelvi délutánokat és esteket, amelyek felhívják a figyelmet az anyanyelv ápolásának fontosságára, nyelvünk igényes használatára, ami nem csak a nyelvészek, hanem mindannyiunk faladata. Különösen szükséges ez napjainkban, amikor a digitális nyelvhasználat túlságosan leegyszerűsíti a szavaink, mondataink használatát, és elfeledteti velünk nyelvünk kiaknázhatatlan gazdagságát és sokszínűségét. Irodalmunk nagyjainak rendszeres olvasásával viszont saját szókincsünket is gazdagítjuk, így a választékos nyelvhasználattal nem csak levelezéseinket, de még hétköznapi társalgásainkat is élvezetesebbé tehetjük.
„Nem elég magyar anyanyelvűnek születnünk, tanulnunk kell magyarul a sírig
– így figyelmeztet minket Nagy László és ezt megszívelve, mindjárt folytathatjuk Lénárd Sándor gondolatával, miszerint:
„A magyar nyelv olyan, mint egy hangszer: aki játszani akar rajta, annak minden áldott nap gyakorolnia kell.”
Tegyünk ezt mi is: olvassunk sokat és törekedjünk a szép és választékos beszédre, fedezzük fel, hogy a magyar nyelv ismeretével nagyszerű kincs van a birtokunkban!