/

Milyen kerítést építhetünk?

5 perc olvasás

Vita a településkép védelméről szóló rendelet módosításáról

Talán kevesen tudják: a kerítésépítés nem kötelező. Ha nem szeretnénk elkeríteni a portánkat, megtehetjük, senki nem emel kifogást a döntésünk ellen. Ugyanakkor, ha új kerítés építését, vagy a meglévő felújítását, cseréjét tervezzük, már nem ennyire tiszta és egyszerű a kép, mert az már egyrészt bejelentés, illetve engedélyköteles, másrészt nem építhetjük akárhogyan és akármiből, ugyanis alkalmazkodnunk kell a településkép védelméről alkotott hatályos önkormányzati rendeletben foglaltakhoz.

A felsőbb jogszabályozásban történt módosítások átvezetése kapcsán, idén ismét a képviselő-testület asztalára került a településkép védelméről szóló, 2019. év végén elfogadott önkormányzati rendelet. A módosítását érintő tárgyalást a partnerségi eljárás szabályainak megfelelően, a rendelettervezettel kapcsolatban a lakosság is kifejthette a véleményét. Így az október 4-én és 5-én megtartott közmeghallgatást követően, lakossági fórumon, illetve október 13-ig elektronikus, valamint postai úton, vagy személyesen terjeszthették elő véleményüket, javaslataikat a berhidaiak.  A Kistónál megtartott fórumon hangzott el az a javaslat, hogy a tömör kerítésépítés szabályai között vegyék figyelembe a kő- és kavicsos hálós rendszerű kerítést, amelyből egyre többet látni mostanában.

Képünk illusztráció

Az ezt követő egyesített önkormányzati bizottsági ülésen a rendelet módosításának tárgyalásakor a főépítész felhívta a figyelmet, hogy a tömör kerítések 50 százalékát zöld növénnyel kell befedni, továbbá, a teljes elszeparálódás ellen az jelenti a megoldást amennyiben a kerítés tömör, legalább a kapu legyen átlátható. A településkép védelméről szóló módosító javaslat kiegészítését a Gazdasági és a Humán Ügyek Bizottsága is támogatta, s ha a képviselő-testület is kitart ezen álláspont mellett, akkor a rendelettervezetnek ismételten végig kell mennie az összes, már lefuttatott eljáráson. Ugyanakkor már most tudható, hogy januárban újabb felsőbb jogszabályi változások lépnek életbe, amelyek következtében ismét szükségessé válik a településkép védelméről alkotott önkormányzati rendelet módosítása, így az említett, kerítésépítésre vonatkozó kiegészítést a következő rendelet módosítás során is be lehet fogadni. Mindennek tudatában, a képviselők az október 28-i testületi ülésen elutasították a módosító javaslatokat és végül az eredetileg beterjesztett településkép védelméről szóló önkormányzati rendelet módosítását támogatták, hat igen és két nem szavazattal.

Képünk illusztráció

Lényeges, szem előtt tartani: mielőtt megtervezi az új kerítését, és megvásárolja hozzá a szükséges építési anyagokat, mindenképpen érdemes utánajárni, mit engedélyez a településkép védelmére vonatkozó önkormányzati rendelet, amely a mindenkori hatályos felsőbb jogszabályok alapján lett megalkotva.


Kövess: