/

Unaloműző programok az őszi szünetben

3 perc olvasás

Ma kezdődött az őszi szünet az iskolákban. Ilyenkor ajánlatos minden diáknak félretenni a tankönyveket, hiszen a kikapcsolódás, a pihenés még azoknak is jár, akik az iskolaév első negyedében nem teljesítettek olyan jól, mint az elvárható lett volna. A szünet mindenkit megillet, és arra van, hogy a gyerekek is fellélegezzenek a mindennapi kötelezettségektől és végre kötetlenül, sok játékkal, szabadon töltsék el az időt. Ha a gyerkekek szórakozással, pihenéssel és némi kalandozással tölthetik ezeket a napokat, a jövő héten jókedvűen, kipihenten, újult erővel folytathatják majd a tanulást.

Ez persze, nem feltétlenül jelenti azt, hogy unatkozniuk, vagy lustálkodniuk kellene, bár, akinek ez utóbbira is szüksége van, rövid időre megteheti! Ám a semmittevésre is gyorsan rá lehet unni, így érdemes tartalmasabb elfoglaltságok után nézni! A számítógépes játékokat ezúttal érdemes száműzni, hiszen ennél sokkal tartalmasabban is eltöltheted a szabadidőt! Előkerülhet egy jó könyv, mert olvasni is nagyszerű, de a legizgalmasabb regényt is le lehet tenni pár órára, és a barátokra is időt szánni, velük együtt közös programokon részt venni.

A Berhidai Művelődési Ház és Könyvtár gondoskodott róla, hogy az általános iskolás diákok az őszi szünetben se unatkozzanak, így egész héten, mindkét épületben izgalmas programokkal várják a gyerekeket. Egyik ilyen játékuk az eltűnt sünök felkutatása a Kossuth utcai művelődési házban. Mától egészen péntekig, 12-16 óráig részt lehet venni a süni keresőben.

Szerdán, október 27-én délután 14-16 óráig különféle társasjátékokban próbálhatják ki magukat a srácok. Érdemes barátokat is hívni, hiszen a társasjátékot nem lehet egyedül játszani, kellenek hozzá a tárasak!

Pénteken, október 29-én a Petőfi Művelődési Ház és Könyvtárban 12-16 óra között több állomásos kaland várja a gyerekeket.

Délután, 18,30-tól pedig újra megnyílik a Pere Mozi.

Vegyetek részt a programokon! Mindenkit szeretettel várnak a művelődési ház munkatársai!

Kövess: