/

Betlehem csillaga kiállítás – idén kicsit másként

4 perc olvasás

Bár tavaly a járványügyi intézkedések okán ugyan elmaradt, de az utóbbi években mindig a karácsonyi készülődés egyik fénypontja volt az Összefogással Berhidáért Egyesület által szervezett, Betlehem csillaga elnevezésű kiállítás, amelyen településünk kézműveseinek alkotásaiban gyönyörködhettünk.

A különféle anyagokból és technikákkal készített lakberendezési eszközökből és dísztárgyakból összeállított kiállítás talán sokunknak adtak ötletet, útmutatást ahhoz, hogyan varázsoljuk otthonossá, miként tegyük igazán meghitté az esztendő egyik legszebb, legbensőségesebb ünnepét: a karácsonyt.

A korábbi ünnepváró Betlehem csillaga kiállítások azonban nem voltak tematikusak, mindenki azokkal a munkákkal mutatkozott be nagyközönségnek, amit saját kezűleg varrt, vagy hímzett, horgolt, kötött, szőtt, festett, esetleg agyagból, bőrből, textilből, vagy egyéb anyagból formázott.

Az idei kiállításra sincsenek más elvárásai a szervezőknek, csupán a korábbi évek tapasztalatait leszűrve, kissé továbbgondolták, új elemmel bővítették. Ezúttal azt kérik a résztvevőktől, hogy a saját készítésű tárgyaikat és díszeiket a fénypontba helyezve, terítsenek meg egy tetszetős, karácsonyi ünnepi asztalt! Ezáltal a bensőséges, téli hangulatot idéző alkotások is új dimenziót nyernek, számos figyelemreméltó ötlettel is gazdagítva a kiállítás látogatóit.

Képünk illusztráció

A szép karácsonyi teríték az ünnepi dekoráció egyik leglényegesebb eleme. Egy stílusosan, esztétikusan megterített és feldíszített asztal tovább fokozhatja a meghitt hangulatot, és még kellemesebbé teheti az ünnepi ételek élvezetét a családban.  

„Adjunk egymásnak ötletet! Terítsünk meg egy asztalt!”

– javasolja a Betlehem csillaga kiállítás szervezője, az Összefogással Berhidáért Egyesület.

Hogy mivel lehet különlegessé, a hétköznapinál szebbé, fényesebbé varázsolni egy karácsonyi terítéket? Annak csak a képzelet szabhat határt. A rutinos kiállítóknak már biztosan megindította a fantáziájukat, hiszen saját készítésű terítővel, étkészlettel, asztali díszekkel, tányéralátéttel, szalvétagyűrűvel, ötletesen hajtogatott, vagy hímzett szalvétákkal, saját kezűleg készített gyertyákkal és még számos apró dísszel sajátos hangulatot kölcsönözhetünk az ünnepi terítéknek.

A kiállítás megnyitója hagyományosan a Petőfi Művelődési Ház és Könyvtárban lesz december 6-án, 17 órakor. A berendezésére december 3-án, pénteken  9- 12 óráig, valamint 16 – 18 óráig kerül sor.

Jelentkezési határidő: november 25 csütörtök az e-mail címen.

Egyaránt várják az egyéni és csoportos jelentkezőket!

Kövess: