/

Díszes magyarban – Bocskai viseletek kiállítása

6 perc olvasás

Nem a ruha teszi az embert. De vannak olyan kivételes helyzetek, amikor mégis! – mutatott rá Kálmán Andrásné iskolaigazgató a művelődési házban megrendezett különleges ruhakiállítást megnyitva. A Méretes Szabó Kft. darabajai között a szépséges Bocskai viseletek mellett palotás együtteseket, honvéd főtiszti ruhát, huszárezredi egyenruhát, fogathajtó öltözetet, katonaorvosi, ápolónői formaruhát is láthattunk, sőt még Kossuth Lajos atilláját is megcsodálhattuk.

A Berhidai Művelődési Ház és Könyvtárban a Berhidai Napok egyik látványos programjaként került sor a történelmi magyar viseleteket bemutató kiállításra, amelynek darabjai a Méretes Szabó Kft. munkatársainak kézügyességét dicsérik. A rendezvény az Összefogással Berhidáért Egyesület szervezésében jött létre. A szeptember 10-i megnyitón a szervezet elnöke, Turcsányi Istvánné köszöntötte a résztvevőket, majd Láng-Miticky Panna és Nagy Levente Attila néptáncában gyönyörködhettünk. Sztankovicsné Gál Adrienn Elena Barnabé a fájdalomról és egy alkotás megszületésének hátterében álló kézről írt gondolatait tolmácsolta.

A kiállítást Kálmán Andrásné, a II. Rákóczi Ferenc Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola igazgatója nyitotta meg, aki a különleges viseletek történelmi hátteréről is szólt pár szót. Hogy miért Bocskai?

„Történelem tanárként persze egyből évszámok, meg Erdély szövevényes, sokszor fájdalmas múltja jut eszembe e szóról – kezdte. — A fejedelem, aki szembeszállt a magyar nemeseket „jószág és fő vesztéssel” fenyegető Habsburgokkal… Az ő nevét viselik az itt kiállított ruhák. Miért róla nevezték el, azt igazából mai napig nem tudjuk pontosan. Azt viszont igen, hogy ez a ruha, ezek a ruhák bizony, hogy teszik az embert. Épp ez volt a szerepe akkor, amikor divattá vált. Hogy lássa mindenki, az osztrákok főleg, hogy aki ezt viseli, az bizony magyar ember. A reformkorban politikai hitvallássá vált. Az aradi vértanúk is ebben állták a golyózáport és a kötél szorítását.”

A klasszikus Bocskai fekete, zsinórozott ruhadarab volt. A fekete a gyász, az elveszett szabadságharc miatti fájdalom szimbóluma. Anyaga fekete posztó, gombok helyett fekete zsinórozással fogták össze. Ebben a viseletben demonstráltunk a Habsburg elnyomás ellen” – mondta Kálmán Andrásné, aki megnyitóbeszédében arra is figyelmeztetett, hogy – ahogy más európai nemzetek sem teszik, nekünk sem szabadna elfelejteni a népi ruhákat, hiszen

„más nemzetek úgy tudtak európaivá válni, hogy közben nem volt ciki dirndlit hordani, bőrgatyát húzni térdzoknival, vagy fapapucsban flangálni”

– fogalmazott. Szerencsére, a szomorú tendencia ellenére, mindig voltak, vannak és reméljük, lesznek is páran közülünk, akik nem hagyják, hogy feledésbe merüljenek a magyar viseletek és a magyar kultúra más elemei. Jó példa erre a Méretes Szabó Kft.

A hölgyek számára is varrnak csodaszép ruhákat

A Bocskai viselet a fekete mellett több színben is megjelent, ahogyan a kiállítás darabjai között is láthattunk a fekete mellett szürke, bézs, zöld árnyalatokat, szépséges férfi, de női ruházatokat is.

Végezetül pár szó a Méretes Szabó Kft.-ről:


A cég 1990-ben alakult, amely ma 20 főből áll, tizenketten varrnak.A szabóság egyik fő profilja az egyenruha készítés. Az ország majdnem minden honvédségének itt varrják a díszegyenruhákat. Itt készítik a díszőrség, palotaőrség, koronaőrség, sőt a parlamenti őrség egyenruhái is. Felkérésre hagyományőrző egyenruhákat is varrnak. Filmekhez, színházi és opera előadások jelmezvarrásával is foglalkoznak, és varrnak bírói, ügyészi, ügyvédi talárokat. Természetesen, nemcsak szervezetek megrendeléseit, hanem magánemberekét is fogadják.

Kövess: