/

Megérkezett a Lakath tér felújítását érintő támogatói okirat

4 perc olvasás

A napokban tettük közzé a Berhidai Hírek oldalán a Lakath tér felújításáról szóló, már sokak által nagyon várt és üdvözlendő hírt, miszerint közpark épül a helyszínen. Arról is tájékoztattuk a lakosságot, hogy ennek megvalósításaára Berhida 200 (kettőszáz) millió forint, vissza nem térítendő támogatásban részesült.

Mivel a központi fekvésű, hatalmas tér hasznosítására, felújítására mindeddig legfeljebb csak tervek és elképzelések születhettek, s azok bármelyikének megvalósítása alapvetően anyagi források hiánya miatt maradt el, örömmel közöltük a jó hírt. Ugyanakkor, némileg érthető, hogy az erről szóló tájékoztatást többen kétkedve fogadták, s ennek a helyi közösségi oldalon néhányan hangot is adtak.

Nincs ok a bizalmatlanságra, örömmel értesíthetjük a lakosságot, hogy a korábban közölt hír valós, a Lakath Park megépítésére nyújtott, vissza nem térítendő támogatásról immár a hivatalos kormányhatározat is megérkezett. A Pergő Margit polgármester asszonynak küldött levélből idézzük az alábbiakat:

„Tisztelt Polgármester Asszony!

Tájékoztatom, hogy a települési önkormányzatok gazdaság újraindítását célzó beruházásainak támogatásáról és egyes önkormányzatokat érintő Korm. határozatok módosításáról szóló 1625/2021. (IX. 3.) Korm. határozat (a továbbiakban: Korm. határozat) alapján Önkormányzatukat „közpark fejlesztése, piac kialakítása” célra 200 000 000 forint összegű vissza nem térítendő támogatás illeti meg.

A Korm. határozat értelmében a támogatás felhasználásának és elszámolásának részleteiről a belügyminiszter támogatói okiratot ad ki…

A támogatott tevékenység vége a 2022. december 31-i dátum.”

Fentiek értelmében tehát a támogatás és annak célszerű felhasználása mindenképp biztosra vehető. Természetesen, holnaptól még nem fognak munkagépeket látni a téren, hiszen – aki építkezett már, jól tudja – egy-egy építkezés, különösen, ha önkormányzati beruházás, számos építési engedély beszerzéséhez kötött, nem szólva a közbeszerzés lefolytatásáról. Az erre a célra felhasználható támogatással 2022 utolsó napjáig kell elszámolni, tehát addig – mindannyiunk örömére — el fog készülni a Lakath Park.

Kövess: