/

Közel félszáz baleset Veszprém megyében

1 per olvasás

A múlt hét folyamán összesen 54 balestnél kellett intézkedniük a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területe közlekedésrendészeinek – tudtuk meg a police.hu „Legfrissebb híreink” című rovatából. Szerencsére, augusztus utolsó és szeptember első napjaiban nem volt halállal végződő tragédia megyénk közútjain, történt viszont 19 személyi sérüléssel végződő baleset. Ezekben hét ember súlyos, további 18 pedig könnyebb sérüléseket szenvedett. Emellett 35 közlekedési baleset anyagi kárral végződött. Ugyanakkor az elmúlt héten 16 olyan járművezetővel szemben kellett intézkedniük a rendőröknek, akiknél felmerült az ittasság gyanúja. Ráadásul közülük három sofőr olyan balesetet okozott, amelyek személyi sérüléssel végződtek.

Vezessenek óvatosan és körültekintően, de a türelem sem árt, ha volán mögé ülnek! Ne feledjék, ahogy önök, mások épségben szeretnének az úti céljukhoz és haza érkezni!

A hír forrása: police.hu

Kövess: