/

Múltidéző kiállítás a művelődési házban

8 perc olvasás

Parazsas vasaló, petróleumlámpa, faragott kulacs, számos régi mesterség szerszámai, de a mindennapokban használatos réges-régi háztartási eszközök, nagyanyáink, dédanyáink féltve őrzött bútorai, szőttesei és hímzései, valamint még rengeteg érdekes tárgy is helyet kapott az augusztus 25-én Régi idők címmel megnyílt, múltba tekintő tárlaton.

A Berhidai Művelődési Ház és Könyvtár egy évvel ezelőtt, tavaly nyáron tette közzé a felhívását, amelyben arra kérte a helyi lakosokat, hogy jelentkezzenek, ha vannak még a birtokukban régi, népi használati-, vagy berendezési tárgyak, bútorok, kihalt mesterségek szerszámai, valamint egyéb ódon, ma már elfeledett eszközök. Végül a várakozásokat felülmúlva, összesen 350 régen használatos tárgy gyűlt össze. Az ezekből rendezett kiállítás megnyitóján Gerőfiné Mészáros Anita intézményvezető a megjelenteket köszöntve kiemelte: a múlt megőrzése és megismertetése fontos feladatunk, így nagy örömükre szolgált, hogy felhívásukra közel harmincan ajánlották fel féltve őrzött, családi ereklyéiket, szeretteik emléktárgyait, elődeik réges-régen használt, máig megóvott „kincseiket” e nemes cél megvalósítása érdekében.



Az intézményvezető hangsúlyozta: nem csupán régen elfeledett, rideg tárgyak kerültek közszemlére, mögöttük ugyanis egy-egy történet, emberi sors, családok múltja is felsejlik előttünk. Így a napokban 92 esztendős Mészárosné Rozika néni a gyönyörű hímzett asztalterítői és függönyei között leánykori kézimunkáira is rábukkant, melyek sok szép emléket felidéztek számára. A háborút megjárt nagypapa, ósdi katonaládáját és dokumentumait unokája őrzi féltve, ahogy a 70 éves menyasszonyi fátyol és koszorú is valóságos családi ereklyének számít a leszármazottak számára. Ugyanígy egy édesapa saját kezűleg készített bölcsője és bútorai, vagy a régi, megsárgult fényképek, az elfeledett mesterségek szerszámai, a nagyszülők, dédszülők mindennapi háztartási eszközei, dísztárgyai is egy letűnt korról mesélnek nekünk. Arról az időszakról, amelyről a mai digitális világunkban felnövekvő nemzedék többsége szinte semmit sem tud, érdemes tehát eléjük tárni, megismertetni velük a múlt darabjait. A felajánlott gazdag anyag áttekinthető és élvezhető kiállítássá rendezését szakértelmével nagyban segítette a tárlat kurátora, Lipeczné Karsai Henriett, a Laczkó Dezső Múzeum néprajzosa.  

A 92 esztendős Mészárosné Rozika néni lánykori kézimunkáira is rábukkant a csodaszép hímzései között

De nemcsak a tárlat anyaga, a megnyitó zenei percei is egy letűnt kor szépséges népzenéjéből adtak ízelítőt. Füredi Istvánné, Rózsás Tünde, Banai Bernadett és Szőke Lívia műsorában gyimesi népzenét és népdalt hallhattak a résztvevők, majd Márkusné Vörös Hajnalka nyitotta meg a tárlatot.

A megnyitón Másrkusné Vörös Hajnalka mondta el gondolatait a különleges berhidai kiállításról

A levéltáros, aki a Veszprémi Megyei Honismereti Egyesület elnöke és a Veszprém Európa Kulturális Fővárosa projektfejlesztési tanácsadója is, aláhúzta: mindig öröm olyan kiállításra érkezni, amit egy közösség egymással együttműködve hoz létre, mert így ezek a tárgyak új értéket nyernek, igazi összhangot képviselnek. Rámutatott arra is, óriási értéknek számít, hogy a térségünket a múltban ért történelmi viharok, háborúk, kitelepítések, beszolgáltatások és egyéb tragédiák dacára is sikerült a ma már néprajzi értelemben kincsnek számító tárgyakat megőrizni. Egyrészt talán azért, mert mély érzelem és fontos tudás kötődik hozzájuk, amelyek előhívják a több generáción keresztül megőrzött emlékeket és ismereteket is. Megmaradtak a biztonságot jelentő otthonok életvezetéséhez szükséges eszközök. A ház építéséhez elengedhetetlen szerszámok, a mezőgazdasági, a szőlészet-borászat eszközei, illetve néhány régi mesterséghez szükséges szerszámok, vagy a női világ tárgyai, a hímzések, az otthon melegét jelentő díszítő elemek, amelyek egyszersmind a helyi szokásokról is hűen árulkodnak.

Háztartási használati tárgyak, cserépedények és még sok régen elfeledett régi eszközök láthatóak a kiállításon

Mindenképpen érdemes megtekinteni, végigjárni a két teremben berendezett, Régi idők című kiállítást! Az idősebbekben régi szép emlékeket ébresztenek fel, a fiatalabb nemzedék pedig némi betekintést nyerhet a nagyszülők, vagy akár a dédszülők életébe, hétköznapjaiba. A tárlat – a művelődési ház nyitvatartási ideje alatt — szeptember 3-ig várja az érdeklődőket. 

     

Kövess: