Évi hatmillió forint központi ügyeletre

3 perc olvasás

Hogy van-e központi háziorvosi ügyelet és hol található, a legtöbb ember csak akkor szembesül a kérdéssel, ha rendelési időn kívül szorul sürgősen orvosi segítségre. Talán sokan nem tudják, hogy önkormányzatunk évente több millió forint hozzájárulást fizet azért, hogy a lakosság szükség esetén a háziorvosi rendeléseken kívüli időszakokban is megfelelő egészségügyi ellátásban részesüljön a központi ügyeleten.

Mint azt Pergő Margit polgármestertől megtudtuk, szeptember végén hatályát veszti a 2019-ben megkötött Központi háziorvosi ügyeletre kötött, 24 hónapra szóló szolgáltatási szerződés, ezért a Várpalotai Kistérség Többcélú Társulása július 14-ei ülésén döntött az újabb 24 hónapig tartó ellátásra szóló közbeszerzési eljárás kiírásáról.

A kistérségi társulást hét település, Várpalota, Berhida, Pétfürdő, Öskü, Ősi, Tés és Jásd alkotja és ebben a térségben mintegy 36 és félezer lakos él, akiknek ügyeleti ellátásában egy fő felnőtt háziorvos és egy fő mentőtiszt vesz részt. A központi ügyelet finanszírozása egyrészt a társulást alkotó önkormányzatok hozzájárulásából – ez mintegy 58,1 millió forintot –, másrészt a NEAK (Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő) finanszírozása, ami 52,3 millió forintot jelent évente. Így a térségi központi ügyelet szolgáltatása évi 110 millió forintot tesz ki. A társulás településeinek pénzügyi hozzájárulása lakosságarányos, így Berhida 5902 lélekszámát alapul véve, városunk önkormányzata évenként hatmillió forinttal járul hozzá a központi háziorvosi/gyermekorvosi ügyelet működtetéséhez.A szolgáltatás egyébként Várpalotán, a Felsőinkán utca 1 szám alatt lévő rendelőhelyiségben vehető igénybe, a következő időpontokban:  hétfőtől-csütörtökig délután 16-tól másnap reggel 8 óráig. Pénteken 16-tól másnap reggel 8 óráig, pihenő- és ünnepnapokon reggel 8-tól másnap reggel 8 óráig.

Kövess: